A baloldalon folyamatosan a fasizmus reneszánszát vizionálják

Fotó: illusztráció, MTI/Marjai János

***

„A két tömeggyilkos diktatúra, a kétféle szocializmus (a nemzeti, amit az áthallások elkerülése érdekében tévesen gyakran fasizmusnak neveznek), valamint a nemzetközi (amit leegyszerűsítve kommunizmusként szoktak definiálni) birodalmi szinten való elbukása után 79, illetve 35 esztendővel a hazai közélet még mindig ezt a két fogalmat hívja segítségül, ha le akarja írni a legfőbb politikai folyamatokat.

A hazafi-globalista ellentétet náci-komcsi szembenállásra fordítjuk le, ha nem akarunk hosszasan belemélyedni, ki hová is tartozik. Normális magyarok jószerivel e felállás szerint nincsenek is, aki nem sorolható be valamelyik oldalra, az nem létezik.

Azért azzal a nem kicsiny különbséggel, hogy egy-egy vállaltan kommunista figura itt-ott felüti a fejét Vajnai Attilától Jámbor Andrásig, de deklaráltan náci pártok vagy pláne parlamenti politikusok nincsenek.

A jobboldalon nincs magát náciként meghatározó erő, sőt, akit ezzel vádolnak, az is tiltakozni szokott. Nem is annyira a megbélyegzéstől tartva, hanem mert valóban az NSDAP programja és a magyar nemzeti oldalé lényeges kérdésekben markánsan eltér. Külföldön is hasonló egyébként a helyzet, mert míg az egyik oroszországi kommunista párt funkcionáriusa közölte, hogy a generalisszimusz halálának évfordulóján virágokat helyeznek el Sztálin mellszobránál, addig sosem olvasunk olyasmit, hogy Hitler mellszobránál koszorúznának. Leginkább azért sem, mert nincs is neki olyan.

Olaszországban könyvbemutatót vernek szét , idehaza szerkesztőségeket félemlítenek meg (Fekete-Győr látogatása az Origónál, szerencsére akkor nem volt nála füstbomba), az antifák nyílt utcán vernek járókelőket, balos aktivisták fideszes pártirodákat rongálnak meg. Ha pedig kormányon vannak, felhasználják erre a rendfenntartókat is (mint Gyurcsány 2006-ban, vagy Tusk 2024-ben).

És ha hiányolnánk az ideológia megalapozást, a cenzúrától sújtott, a médiaszabadságtól megfosztott orbáni Magyarországon a merce.hu-n Lehoczki Noémi segít eligazodni az osztályharc aktuális állásáról. A valóságtól kevéssé sem elrugaszkodott szerző szerint a fasizmus Olaszországban és Németországban is reneszánszát éli (megint egy anakronizmus, fasizmus ugyanis sosem volt Németországban, így logikusan reneszánsza sem lehet), és a »liberális kormányok eldönthetik, hogy fasizálódnak, vagy fasisztákra váltják őket.« Kétségkívül egy másik filmet nézünk, mert a mi szemüvegünkkel mintha az elvben jobboldali erők (ld. Európai Néppárt) is inkább tűnnének liberálisnak, míg hazánkon és a valóban talán jobboldali fordulatot vett Itálián kívül sehol nem látni keresztény-konzervatív kormányokat (amelyek az ő szóhasználatukban a fasizálódás letéteményesei).”