Mesterházy és Arató

2024. február 15. 18:37

Szégyenteljes, amit Mesterházy Attila volt országgyűlési képviselőtársam a közösségi médiában közzétett.

2024. február 15. 18:37
L. Simon László
L. Simon László
Mandiner

Hosszú évek óta ismerem Balog Zoltánt. A köztünk meglevő habitusbeli különbségek már sok-sok évvel ezelőtt nyilvánvalóvá váltak, mindennek ellenére kölcsönös tisztelettel figyeltük egymás munkáját.

Közéletünkben joggal kavart komoly indulatokat a köztársasági elnök asszony sajnálatos lemondásához vezető kegyelmi ügy, amiben Balog püspök úr is érintett, akinek egyébként sem a szerepvállalásával, sem a konfliktuskezelésével nem tudok azonosulni. Ezt a Hír tévében kifejtettem, itt és most nem kívánom megismételni az álláspontomat. Pusztán annyit jegyzek meg, hogy ott is igyekeztem elkerülni a személyeskedést, különös tekintettel a közös előéletünkre.

Mindezt csak azért írom le, hogy egyértelművé tegyem, az, ahogyan közismert baloldali újságírók, mediavállalkozók és politikusok az elmúlt napokban a kegyelmi ügy szereplőiről megnyilatkoztak, gyalázatos, szégyelni való, sőt felháborító.

Szégyenteljes, amit Mesterházy Attila volt országgyűlési képviselőtársam a közösségi médiában közzétett. Bármekkorát is hibázott Balog Zoltán, akkor sem lehet azzal a jelzővel illetni, amit Mesterházytól olvashattunk.  

Novák Katalin és Varga Judit Arató András általi gyalázatos minősítése szintén elfogadhatatlan. Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán is jeles életpályával rendelkező személyek. Gyalázásukat szeretteik, gyermekeik, barátaik is megszenvedik, de pályatársaik, híveik, követőik, sőt még a riválisaik, jó ízlésű és jó nevelést kapott politikai ellenfeleik is rossz néven veszik.

Novák Katalin, Varga Judit vagy Balog Zoltán beismert tévedései senkit sem jogosítanak fel minősíthetetlen gyalázkodásra. Sőt, az értelmes vitáról, a jobbító szándékú kritika megfogalmazásáról viszik el a fókuszt.

Sok pályatársam véleményét is közvetítem akkor, amikor felszólítom Mesterházy Attilát és Arató Andrást: kövessék meg az általuk megsértetteket, és minden jóérzésű magyar embert!

Adjunk teret az értelmes és tisztességes hangon zajló vitának, a higgadt értékelésnek, a bűnbánatnak és a bűnbocsánatnak, s reményeim szerint az ennek nyomán bekövetkező békésebb közállapotoknak!

***

Nyitóképen: Mesterházy Attila. Fotó: Mátrai Dávid/Mandiner


 

 

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SABOTAGE
2024. február 17. 02:29
L.S. L. , te ne beszélj másokról, szar alak vagy!!! Mint az összes pedofideszes, és álkeresztény kdnp-s !! szarházi!!!! Rohad azegész politikai rendszeretek, amit felépítettetek szarból, amit a disznó vezéretek kiszart!!!! Baszhatjátok a gyerekvédelmi törvényeteket, az olyan mocskos pedofideszes szaroktól nem védi meg a saját kölykeiteket sem!!!!
dios1968
2024. február 16. 22:45
Nem kell meg követni Takarodjon mind a kettő közélet ől!!
Hohokam
2024. február 16. 17:40
Ugyan már - ami benne van, azt adja ki magából. Mint a többi.
gyaloggos
2024. február 16. 13:33
MESE hab nélkül, hogy NOVÁK KATALIN és VARGA JUDIT saját döntése volt a lemondás! NOVÁK KATALIN az eset nyilvánosságra kerülése után kiutazott a vízilabda VB -re, eredeti terve szerint. S ONNAN rtendelték őt haza ORBÁNÉK, a ROGÁN-BANDA! ORBÁN döntött úgy, ROGÁNÉK tanácsára!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!