Hollik Gyurcsány posztjáról: Ez ám az igazi komcsi tempó!

2024. február 19. 15:49

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ami a bejegyzésben olvasható, az a gyurcsányi politika lényege.

2024. február 19. 15:49

„Gyurcsány Ferenc főnökként ismét irányt mutatott” – kezdi a Facebookon megjelent videós posztjában Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója a DK elnökének legújabb közösségi médiás bejegyzésére reagált, amelyben a bíróság által elítélt Fekete-Győr András, valamint a héten ítéletre számító párttársa, Varju László ügyével foglalkozik. 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Gyurcsány Ferenc

Facebook

Idézőjel

Fekete-Győr és Varju még nincs börtönben. Bár ott akarják látni őket.

Kijelentette, ami a bejegyzésben olvasható, az a gyurcsányi politika lényege. Azaz a hatalom megszerzéséért vagy megtartásáért tegyél meg mindent! Ha kell, alkalmazz erőszakot! Ha kell, hazudj, vagy éppen ha kell, sértsd meg a törvényeket! A felelősséget viszont soha ne vállald! – mondta a kormánypárti politikus, majd rámutatott: pontosan úgy, ahogy Gyurcsány tette 2006-ban.

Hollik emlékeztetett: 

Gyurcsány hazudott az egész országnak, de a hatalom megtartásáért esze ágában nem volt lemondani. 

Szerinte az már csak hab a tortán, hogy miközben ebben a bejegyzésben a dollárbaloldalt gátlástalanságra és a felelősségvállalás elutasítására buzdítja, még gyorsan megfenyegeti az eljáró bírókat és az ügyészeket is.

„Holnap lesz a kommunista kiáltvány 176 éves, ezért aktuális és pontos, ha azt mondom, Gyurcsány Ferenc, ez ám az igazi komcsi tempó!” – jegyezte meg Hollik István.

 

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. február 22. 12:33
Gyurcsány soha nem érzékeli, hogy mikor lö túl a célon. Ö már régen nem úgy jelenik meg elöttünk, mint a gyermekvédelem meggyözödéses harcosa, hanem úgy mint aki a hatalomra kerülése érdekében mindenre képes, galádságokra is, olyasmire is, amiröl tudjuk, hogy egyáltalán nem a szívügye. Nála már nagyon látszik, hogy a Fidesz ellen valóban mindent be akar vetni, hazugságokat, lejáratási kísérleteket, sötét aknamunkát. És ez már nagyon visszás, nagyon nem hiteles. Ezzel eljátssza még a maradék tartását is. Valószínünek tartom, hogy az ellenzéknek ez az akciója számukra visszafelé fog elsülni. Igenis, "akcióról" van szó, mert a kegyelmezés már régen történt, ismert volt, de eddig nem reagáltak. Gyurcsány úgy gondolta, hogy az "atombombát" most kell felrobbantani, ez szolgálná legjobban az ö hatalmi törekvéseinek célját. A gyermeket érdekeire ök nyilvánvalóan fütyülnek, hiszen nemcsak hogy nem szavazták meg a gyermekvédelmi törvényt, hanem azt még Brüsszelben is támadták
Palatin
2024. február 22. 12:32
Gyurcsány már nemcsak politikailag egy lerobbant korcs, hanem emberileg is egyre ellenszenvesebbé válik. Ez már a puszta megjelenésén, arcvonásain is feltünöen látszik. Szerintem szervi betegségei is kialakulóban vannak. Azt ajánlom neki, vizsgáltassa meg a veséit.
Palatin
2024. február 20. 17:02
AMIG NEM LESZ EGY TISZTESSÉGES, HAZASZERETÖ ELLENZÉKÜNK, ADDIG IGENIS LEGYEN MINDEN HATALOM A FIDESZ KEZÈBEN. Egész Európában nincs ilyen aljas, szélsöbal, ellenzéknek csúfolt belsö ellenség, hazaáruló gyurcsányista ellentábor, mint Magyarországon Tele vagyunk árulókkal. A moszkoviták leszármazottai a mai brüsszeliták. Más országokban az ellenzék is az ország érdekeiért dolgozik, Magyarországon viszont a gyurcsányisták mindent megtesznek a magyar érdekek ellen. Az ország fejlesztése, gazdagítása nemcsak a kormány feldata, hanem az ellenzéké is. Gyurcsány a kormányt és vele a magyarokat az ellenségének tartja. Az ö galád áskálódása sok-sok millárdba kerül az országnak. A gyurcsányista ellenzék állandó támadásai, rágalmai, hazugságai nemcsak óriási gazdasági károkat okoznak az országnak, hanem -, amire nem gondolunk -, a DK hecchadjárata, lázítása, hazug áskálódásai ERÖSEN RONTJÁK A KÖZHANGULATOT, FOKOZZÁK AZ EMBEREK ÁLTALÁNOS BELSÖ NYUGTALANSÁGÁT ÉS EZZEL AZ AGRESSZÍV POTENCIÁLT IS
barrakuda-2
2024. február 19. 20:30
CSAK ENNYIEN VAGYTOK RETKES SZARDARABOK ? 14 ÉVE SZOPTOK ENNYI MARADT NEKTEK FEJENKÉNT HÁROMEZERÉRT !.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!