Egy tévés újságírót vet be a Fidesz Botka Lászlóval szemben Szegeden

2024. február 24. 13:42

Botka László ezúttal is az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben újrázik már sokadjára a polgármesteri székért.

2024. február 24. 13:42

Az Index szúrta ki, hogy Mihálffy Béla, a Fidesz–KDNP szegedi országgyűlési képviselője osztotta meg Facebook-oldalán Fülöp László videós bejelentkezését, amelyben elmondta: 

elfogadta a Fidesz felkérését a polgármesterjelölti posztra.

Hónapok óta köztudott, hogy a Fidesz Fülöp László kommunikációs szakembert fogja jelölni polgármesterjelöltnek, ám ez csak most vált hivatalossá. Mihálffy Béla csupán annyit posztolt:

Hajrá, Laci!”

A képviselő szerint pénteken este döntött a Fidesz és Fülöp László is, hogy a tévés fogja „vezetni a szegedi jobboldalt az önkormányzati választásokon polgármesterjelöltként.”

 

A portál szerint újságírói körökben Fülöp László régóta ismert: Szegeden végezte tanulmányait, jogi diplomáját is itt szerezte. 1993 óta foglalkozik újságírással, kezdetben riporterként dolgozott a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójában. 2013-ig a Magyar Televízió szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként dolgozott, de volt a CNN magyar nyelvű hírmagazinjának a műsorvezetője is. Jelenleg kommunikációs tanácsadóként és egy cég kommunikációs vezetőjeként dolgozik. Botka László ezúttal is az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben újrázik már sokadjára a polgármesteri székért.

Nyitókép: Facebook

 

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy-2
2024. február 24. 19:56
Esélye nincs!
lájkbajnok
2024. február 24. 16:15
Ki ez a mókus? És az az asszonyság Pokorni helyén? A vén szivar Novák Kató helyén? Főpolgármester-jelölt sehol? Deutsch Tompit is reaktiválni kellett. Nagy a baj a Fideszben.
Medici
2024. február 24. 16:05
Pol Pot megye székhelyén akkor nyer majd a Fidesz, ha egy Constantin Vacheron indul a Rolex Laci ellen. Annak a pasasnak óriási taktikai érzéke van, a kellő pillanatban vonult ki a vörös rongyokba öltözött város milliőjéből. Úgy elvan az Szegeden. mint egy burgundiai őrgróf.
istvanpeter
2024. február 24. 15:27
Meg kell mondani őszintén, hogy a Botka ellen csak valami egészen szenzációs attrakcióval lehetne felvenni a versenyt, mert ő egy egészen kiváló polgármester és Szeged város dolgait példásan rendben tartja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!