Egész Európa fegyverkezne: ez a 18 EU-tagállam jelentkezett be a 150 milliárdos védelmi hitelprogramba

A program a tagállami védelmi kiadások gyors növelését segíti elő.

Az Orbán-kormány gőzerővel készül a világháborúra.
„A háborúpárti Orbán-kormány szembement a Fidesz-frakció békepárti akaratával, és újabb lépést tett a háború folytatása érdekében« – a kormánypárt szócsöve, a Magyar Nemzet így is kommentálhatta volna, hogy az Európai Unió egy 150 milliárd eurós védelmi hitelprogramot hozott létre, ami lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy közösen szerezzenek be fegyvereket. Látszólag az Unió újrafegyverkezésére éppen azért van szükség, hogy Oroszországnak ne legyen kedve a régió országait is megtámadni. Szerencsére a Fidesz – és egy ideig még úgy tűnt, hogy az Orbán-kormány is – átlátott a szitán, hogy nem az Ukrajnát javában pusztító Oroszország folytatná itt a háborút, hanem a védekezésre készülő Brüsszel.
A rettenthetetlenül békepárti Fidesz-frakció – kiegészülve a Mi Hazánk, illetve a Jobbik képviselőivel – egy országgyűlési nyilatkozatot is elfogadott, hogy nem támogatja a 150 milliárdos hitelfelvételt az adósságunió miatti »elvi kifogásaikra« hivatkozva, illetve a korábbi hitelprogramok tanulságai miatt. Ennek megfelelően a magyar kormány uniós nagykövete tartózkodott a hitelprogram megszavazásánál, ám a többi, 26 háborúpárti uniós nagykövet megszavazta a programot.
Erre mit látunk?
Eltelik pár hónap, és a kormány a Fidesz–KDNP akaratát elárulva kuncsorog fegyverhitelért, ráadásul arányaiban az egyik legnagyobb összeget, 20 milliárdot kérne a sokat kárhoztatott Brüsszeltől!
Az Orbán-kormány gőzerővel készül a világháborúra.”
Ezt is ajánljuk a témában
A program a tagállami védelmi kiadások gyors növelését segíti elő.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala