A Kreml szerint Kijev lezárta a tárgyalásokat

Az oroszok szerint az ukrán külügyminisztérium nyilatkozata hivatalossá tette, hogy Kijev nem akarja folytatni a tárgyalásokat, ezért Moszkva a „különleges hadművelet” folytatására készül.

Európa mellett állni, és annak szerves részének lenni nemzeti érdek.

„Magyarországon a kormánypárti szavazók egy része félreérti, hogy mi a hazaszeretet. A hazánkat szeretni egy normális országban nem azt jelenti, hogy kötelezően szeretni kell az éppen aktuális kormányt, sőt!
A hazaszeretet éppen azt jelenti, hogy amikor a regnáló kormány döntéseivel és tetteivel szembemegy a nemzeti érdekekkel, akkor felismerjük azt, és bármi is legyen a retorzió, felemeljük ellene a szavunkat. És hogy mi a hosszú távú nemzeti érdek, hazánk érdeke?

Nos, azt a gyermekeink, unokánk jövője szempontjából kell néznünk és vizsgálnunk. Az, ami nekik jó, az a nemzeti érdek, ami pedig számukra kedvezőtlen, az nagyon nem az. Nem bonyolult ez, csak egy picit ki kell emelni a fejünket a napi politika sokszor bűzlő mocsarából. Ebből a szempontból Európa mellett állni, és annak szerves részének lenni nemzeti érdek, az oroszoknak kiszolgáltatni hazánkat, a kínaiaknak eladósítani a magyarokat a nemzeti érdek elárulása.”
***
Nyitókép: Róna Péter Facebook-oldala