„Megszédítik az aktivistákat, akik elhatárolódnak gyökereiktől, mert
azt hiszik, a nyugati történelem alapja a rasszizmus, a gyarmatosítás és a rabszolgaság.
Ez minden, amire emlékeznek őseik történelméből. Elhatárolódnak továbbá szüleiktől, és azzal vádolják őket, hogy tönkretették a környezetet” – fogalmazott Sylvie Perez.
Azt mondta, hogy akik azonosulnak a woke-kal, saját maguktól is elidegenednek, mivel úgy vélik, hogy az emancipáció legjobban a nemváltásban fejeződhet ki, továbbá az utódok nemzésétől is elhatárolódnak, mert azt hiszik, hogy ezzel a klímaváltozást segítik elő.
Meglátása szerint a woke ideológia ellen nehéz küzdeni, de Európában sok civil szervezet foglalkozik a szólásszabadság, a történelmi igazság védelmével. Emlékeztetett, hogy az afroamerikai George Floyd halála után kitört Black Lives Matter (BLM, Fekete életek számítanak) tüntetéseire válaszul több kontinensen és számos országban mindenféle rasszból származó emberek demonstráltak azzal a céllal, hogy a faji kérdés ne térjen vissza a nyilvános vitákba.