Megkérdezték a MOL-vezért, milyen üzemanyagárakra számíthatunk idén

2024. január 02. 08:57

Háborúkkal tarkított, izgalmas évre számíthatunk Hernádi Zsolt szerint.

2024. január 02. 08:57
null

Az Indexnek adott új évi interjút az Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.

A beszélgetés során érintették az ukrán-orosz háború gazdasági hatásait, de szóba került, hogy mekkora károkat okoztak a szankciók az olajipari cégeknek, hogy milyen üzemanyagárakra számít 2024-ben, és hogy ki szokta-e kérni Orbán Viktor véleményét.

Azzal kapcsolatban, hogy miért volt szükség arra, hogy január 1-től az áfával együtt hozzávetőlegesen 41 forinttal dráguljanak az üzemanyagárak, Hernádi Zsolt azt mondta, hogy „az üzemanyagok árát döntően külső tényezők, a keresleti és kínálati viszonyok befolyásolják, de a jelenlegi helyzetben van mozgásterünk”, majd hozzátette:  

41 forintos áremelkedés persze nem kevés, de sokat segít a helyzeten, hogy az üzemanyagok ára az év végén jelentősen csökkent: tavaly szeptemberben több mint 100 forinttal többet kellett fizetni a kutakon a benzinért és a dízelért is, mint decemberben.”

Háborúk

Azzal kapcsolatban, hogy milyen üzemanyagárra számíthatunk 2024-ben, a MOL-vezér kiemelte, hogy „napjainkban sajnos a konfliktusok megoldására egyre gyakrabban nem békés megoldást keresnek a felek. És ezeknek hatása van az árakra. Hogy egy aktuálisan fenyegető esetet említsünk, egy közel-keleti front megnyitása akár 15 százalékos áremelést is eredményezhet a hazai piacon”.

Bármennyire is gyakran hallani, hogy az olaj miatt törnek ki a háborúk, ez nem feltétlen kedvező az olajvállalatoknak. Mi nem szeretjük a háborúkat. Egy konfliktus rettentően összezavarja a piacokat. Az olajcégeknek csak rövid távon jó, ha emelkednek az árak. Ilyenkor növekszik a termelésünk értéke – feltéve, hogy nem veszik el a hasznot a kormányok –, ugyanakkor csökken az árrés is a finomított termékeken”

 – tette hozzá Hernádi Zsolt.

A MOL sikere egyben az ország sikere

Arra a kérdésre, hogy bizonyos szakmai kérdésekben kikéri-e a miniszterelnök véleményét, azt válaszolt, hogy „egyes dolgokban igen, ugyanakkor visszaigazolást sosem kért”. Emellett megjegyezte, hogy a sikereknél mindig gratulálnak egymásnak, és hogy élénk a kommunikáció kettejük között, ami természetes, hiszen az elengedhetetlen a miniszterelnök és az ország legnagyobb vállalatának vezetője között.

Kiemelte, hogy az iparágban a hosszútávú kiszámíthatóság miatt nagyon fontos az állam szerepe. Emellett felhozta példaként Azerbajdzsánt, ahol milliárd dolláros nagyságrendű befektetésük van, aminek létrejöttéhez szükség volt a jó államközi kapcsolatokra is, majd hozzátette:

És ez jól is van így, hogy sok helyen kéz a kézben megyünk. Hiszen a MOL sikere egyben az ország sikere.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Szabó Gábor / Origo

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedek77
2024. január 06. 10:32
Ugyanolyan nergeci mint a gazdája
SCsá
2024. január 02. 17:09
Ez a MOL vezér takarodjon!
Kybon
2024. január 02. 10:41
Akkor ki lehetne venni az ÉTELT a benzinből, hogy a rossz időkre el lehessen tenni pár kannával...!
csuti-torpe
2024. január 02. 09:35
hernyodit korozik meg Horvatorszagban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!