Tragédia Kalocsán: autó ütött el egy kétéves gyermeket, nem tudták megmenteni

A halálos kimenetelű balesetet okozó sofőr legalább 100–150 métert haladt, mire az ütközést észlelve megállt.

Halált okozó közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények megalapozott gyanújával hallgatták ki.
Beismerő vallomást tett az a férfi, aki a gyanú szerint halálos balesetet okozott Budapest IV. kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon. A rendőrség azt írta: a férfi a kihallgatásán elismerte, hogy hétfőn a vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé, és így okozott Újpesten balesetet. A közlemény szerint gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, miután csütörtökön Szigetszentmiklóson elfogták.
A rendőrök a férfi elfogását követően kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, ami THC-ra pozitív eredményt mutatott. A férfit ezt követően mintavételre előállították, majd halált okozó közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények megalapozott gyanújával hallgatták ki. A férfi elismerte a felelősségét a baleset okozásáért – áll a közleményben. Kihallgatását követően a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását – tették hozzá.
(MTI)
Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube