Meglepő helyről érkezett a dicséret: a 24.hu főszerkesztője szerint Orbán pozíciója a háború ügyében egyre kevésbé szorul majd korrekcióra

2023. december 16. 17:01

Pető Péternek nincs kétsége afelől, hogy az uniós források előbb-utóbb meg fognak érkezni.

2023. december 16. 17:01
null

A 24.hu beszélgetős műsorában, a Háromharmadban Nagy Gergely Miklós, Pető Péter, valamint Nagy József elemezték a legutóbbi EU-csúcs fejleményeit.

Nagy Gergely Miklós úgy értékelt, hogy Orbán Viktor konstruktív távolmaradást valósított meg a legutóbbi tanácskozáson. Szerinte a döntéstől való távolmaradásból nem lehet érdemi következtetéseket levonni.

Pető Péter elmondta, hogy nincs kétsége a felől, hogy a Magyarországnak járó források előbb vagy utóbb meg fognak érkezni. Úgy látja, hogy 

Orbánék most egy játékot játszanak, aminek az a lényege, hogy egy árat szabnak a támogatásukért cserébe. 

Kiemelte, hogy kérdéses azonba, hogy az EU miképpen fog végül politizálni. „Orbánnak a politikájával láthatóan nem igazán tudtak mit kezdeni az utóbbi tíz évben, amit én nem értek, hogy miért, ugyanis valójában olyan nyomást képesek helyezni rá, ha egységesek a többiek, hogy én sosem értettem miért fizetik ki azt az árat, amit az Orbán szab” – fogalmazott. Azt is elmondta, hogy számára mindig rejtély volt, hogy Orbán hogyan képes érvényt szerezni annak, amit akar. Pető szerint Orbán azért kockáztatja a teljes elszigetelődést, mert azt feltételezi, hogy a jövő évi választásokon megváltozhatnak az erőviszonyok a világban. Nagy Gergely Miklós azzal egészítette ki Pető gondolatait, hogy az egy komoly kérdés lesz, hogy 

Orbánnak sikerül-e támogatókat találni az ügyéhez, vagy teljesen egyedül marad az álláspontjával. 

Pető szerint kifejezetten érdekes lesz a második körös tárgyalás, ugyanis akkor ki fog derülni, hogy a pénz ügyében egyszerű nyomás lesz-e vagy egy másik kompromisszum. „A másik kérdésem ilyenkor, hogy vajon egyedül játszik-e Orbán, vagy csak egyedül ő játszhatja el azt, amit eljátszik” – fogalmazott. Szerinte nem biztos, hogy a pénz késleltetése az egyedül Orbán akarata a 27-ből. Tehát szerinte lehetséges, hogy vannak olyan vezetők, akik egyetértenek Orbánnal, de a hazai politikai erőviszonyok, a koalíciós kényszerek miatt nem vállalják ezt nyíltan. Hozzátette, hogy

 korábban is voltak olyan konfliktusok az Európai politikában, amiket Orbán egyedül vitt el, de közben valószínű, hogy több vezető véleményét is képviselte. 

A 24.hu főszerkesztője azt is elmondta, hogy Ukrajna uniós csatlakozása valójában sehol sincsen átgondolva, pusztán egy szimbolika. Úgy látja, hogy a számos kérdést fölvetne a hatalmas területi kiterjedésű, mezőgazdaságon alapuló Ukrajna számos uniós tagállam agrárszektorának. Szerinte a francia gazdáktól át a holland gazdákig valójában senki nem túl boldog ettől a gondolattól. Pető Péter elmondta azt is, hogy minekután a Nyugat erőforrásai sem végtelenek, valamint Ukrajna ellentámadása sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket,

 Orbán pozíciója a háború ügyében egyre kevésbé szorul majd korrekcióra. 

 

 

A beszélgetést az alábbiakban tekintheti meg:

***

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán


 

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ekrü
2023. december 16. 20:22
"Azt is elmondta, hogy számára mindig rejtély volt, hogy Orbán hogyan képes érvényt szerezni annak, amit akar."- Na, pont emiatt ő a miniszterelnök. Majd ha lesz hasonló kaliberű politikus ott az ellenzéki térfélen, akkor talán labdába rúghattok...
szarvas-2
2023. december 16. 19:45
Majd jól seggberugják a belpesti gyűlöletzsidaink..
pepu
2023. december 16. 19:19
Nem tudom mit ettek ezek mostanában, de kérek belőle. Hogy megokosodtak tőle! Igaz lassan, de én magasabb szintről indulok.
ekeke1
2023. december 16. 18:33
Én nem akarok senkit meggyőzni. Az említett szakértő urakat meg pláne nem. De mivel látom hogy ugyanaz van mint kéri lászlónál az ATV-ben a 2018-as választások éjszakáján:" nem értem, olga, nem értem"... Ezért előveszek egy tanulságos történelmi, ámde nem túl régi példát. 2015. Őrjöngtek a nyugati politikusok és médiumaik, nagyjából ugyanazok akik most is Ukrajna ügyben, amiért Orbán és Magyarország ellenállt az illegális migrációnak. Kerítés? Sátán műve? Wir schaffen das. Willkommenskultur. Bécsi taxik a migránsokért.Szívszaggató képek az un. világsajtóban, amiért az operatőr megrúgta a migránst, egy másik meg a sínekre dobta gyermekét. Orbán és Magyarország, fúúúj, refugees welcome, kötelező EU-s kvóta. Soroljam még? 2023. Na kinek volt/lett igaza? +1 Bónusz kérdés:az akkoriak közül ki kért Magyarországtól és miniszterelnökétől elnézést, legalább bocs, tévedtünk szinten?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!