A legtöbb önkormányzati képviselő egy tulajdoni lapot nem tud értelmezni

2023. december 06. 20:51

Úgy döntenek milliárdos tételekről, hogy egy közbeszerzést nem látnak át, nem ismerik a helyi rendeleteket.

2023. december 06. 20:51
Kovács Gergely MKKP
Kovács Gergely MKKP
Facebook

„Szerencsére mi egy viccpárt vagyunk, ezért megtehetjük, hogy olyan képviselőket küldünk az önkormányzatokba, akik esetleg értenek is azokhoz a dolgokhoz, amikről szavazniuk kell majd a következő 5 évben.A problémát magamon is tapasztaltam, én úgy lettem képviselő a XII. kerületben 2019-ben, hogy fél évig nagyjából azt se tudtam, mi van és még olyanokat is nyilatkoztam, hogy egész tisztességesnek tűnik a Hegyvidéki Önkormányzat. Ma már persze nem tennék ilyet. 

És a jövőbeli képviselőinket sem szeretnénk ilyen kellemetlen helyzetbe hozni.Ugyanakkor a legtöbb önkormányzati képviselőn is látni, hogy sajnos úgy döntenek sok esetben milliárdos tételekről, hogy egy közbeszerzést nem látnak át, nem ismerik a helyi rendeleteket vagy egy tulajdoni lapot nem tudnak értelmezni. Részben emiatt történik, hogy a legtöbb helyen boldogan bólogatva, kritika nélkül szavazza meg az éppen aktuális többség, amit a helyi vezetés kitalál. A Hegyvidéken ennek egy igencsak tiszta formája valósult meg még az előző polgármester, Mitnyán György alatt. 

Neki volt egy piros és egy zöld műanyag békája. Amikor igennel kellett szavazniuk a fideszeseknek, akkor a zöld békát tette az asztalára, mikor pedig nemmel, akkor a pirosat.De ugyanígy emiatt sokszor nem veszik észre az ellenzéki képviselők a kerület vezetésének korrupciógyanús ügyeit sem, aminek olyan zavaró következményei vannak, hogy így aztán senki nem is tud róluk. Pokorni Zoltánt is úgy választották még 2019-ben polgármesternek, hogy nem volt tisztában a lakosság, hogyan zajlanak a közbeszerzések vagy az ingatlan értékesítések a kerületben.Az önkormányzati képviselők érdemi képzésének szerintem országos szinten kéne kötelezőnek lennie, de ehhez előbb meg kell nyernünk az országgyűlési választást vagy át kell alakulnom egy 50 méteres megagodzillává, addig is azt tudjuk tenni, hogy a mi jelöltjeinknek kötelező.”

Nyitókép: Facebook

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2023. december 07. 16:43
1. Nem a lakosságnak kellene tisztában lennie a közbeszerzésekkel, hanem annak akit beválasztanak. 2. Pénzügyi, számviteli, építészeti alapok hiányában az érdemi képzésről beszélni túlzás, egy grafikus esetében. Is.
Squalline
2023. december 07. 13:42
Faksz, kutyuska. Mi a faksz? Nem, nem a fucks. Na az a független akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó. Szigorúan elvárt végzettséggel, gyakorlattal, felelősséggel. A fidesz vezette be még 2018 környékén. Csaknem minden jelentősebb és uniós értékhatárt elérő közbeszerzésben kötelező. De manapság már megkerülhetetlen, ők csinálják az összeset. Na azután a közbeszerzési eljárásban kötelező a következő további szakértelem rèszvètele: jogi, pénzügyi,közbeszerzés tárgya szerinti. Ezt szakirànyú végzettséggel kell tudni igazolni. Egy önkormányzati képviselőnek nem kell legyen más dolga, mint kb abban dönteni, hogy legyen-e egy projekt vagy mennyi az összeg ami erre indokolt. Minden másra ott vannak a szakemberek. A polgi vagy képviselő lehet döntéshozó, aki a bíró bizottság és a faksz íràsos javaslata alapján (a jogszerűsègre tett nyilatkozattal) győztest hirdet. Oké, ülhet a képviselő a bb-ben is elvileg, de a kötelező szakirányú részvétel mellett csak. Szóval, ez a kutya hazudik.
baronet
2023. december 07. 12:32
Jön a választas, mutatnia kell magát. Kulonben oda a kenyelmes fizu. Ennyi.
konfucius
2023. december 07. 11:50
Bezzeg majd ti, ugye? Miért nem segítesz pl Baranyi bányarém Krisztiánnak, vele nagyon jóban vagytok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!