Világítsák át Orbánt, ő jelenti az igazi veszélyt hazánk szabadságára

2023. november 27. 22:10

Követeljük, hogy kizárólag olyan személy tölthesse be a miniszterelnöki tisztséget, akinél lefolytatták a nemzetbiztonsági ellenőrzést!

2023. november 27. 22:10
Gelencsér Ferenc
Gelencsér Ferenc
Facebook

„Miközben az állampárt egy megfélemlítési törvénnyel támad az ellenzékre, nem vesznek tudomást arról, hogy a hazánk szuverenitását fenyegető veszély már megérkezett. Magyarország önállóságára, függetlenségére, a szabadságunkra, a szabad demokráciára, a jogállamiságra a veszély NEM nyugatról leselkedik. Sokkal inkább keletről, a keleti autokráciák antidemokratikus berendezkedését másoló, továbbá Oroszország és a Kínai Kommunista Párt által korrumpált fideszes elit jelenti a valódi veszélyt.

Éppen ezért a Momentum Mozgalom parlamenti frakciója a mai napon két határozati javaslatot is beterjesztett.

Követeljük, hogy kizárólag olyan személy tölthesse be a miniszterelnöki tisztséget, akinél lefolytatták a nemzetbiztonsági ellenőrzést! Ugyanis az állampárt és annak vezetőjének magatartása, újabb retorikai fordulatai felvetik a gyanúját annak, hogy Orbán Viktor nem szuverén döntéshozó, tehát feladatát nem képes külső befolyástól mentesen ellátni. Egyre nyilvánvalóbb módon szolgálja Oroszország vagy Kína Kommunista Párt érdekeit a nemzetközi politikai térben.

A Momentum érdemben kíván hozzájárulni Magyarország valódi függetlenségének biztosításához, ezért beterjesztettük a Political Capital (HU) által összeállított, 21 pontos javaslatcsomagot. Új, a nemzeti szuverenitást biztosító törvényekre ugyanis valóban szükség van, és minél hamarabb, mert a hazánk szuverenitását fenyegető veszélyek már megérkeztek: 

egyre nagyobb politikai és gazdasági befolyást szerez ugyanis a Kínai Kommunista Párt és Oroszország is Magyarországon.

A keleti autokráciákkal titkos szerződésekkel kötött üzletek – a paksi atomerőmű bővítése, orosz gázszerződések, Budapest-Belgrád vasútvonal, kínai akkumulátorgyárak – korrupciós kockázattal bírnak, és ellentétesek hazánk érdekeivel. Ezek a megállapodások mind tartósan kiszolgáltatottá, függővé teszik hazánkat az orosz és kínai rezsimek felé. Ezt a kiszolgáltatottságot kell megfelelő törvényekkel felszámolni.

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti2
2023. november 29. 09:48
Téged kellene átvilágítani, de olyan sötét vagy, hogy még a röntgen sugarak se képesek áthatolni rajtad.
jostothu
2023. november 29. 09:16
Hogy lehet, hogy egy ilyen szemmel láthatóan síkhülye, gyenge elméjű faszkalap az élre tör ebben a pártocskában. Csakis úgy lehetséges, hogy a többi is ez a színvonal. Donáth, Fegyőr, cseh...., Micsoda emberek, úristen!
Spiritmonger
2023. november 29. 08:36
Ez nagyon hülye.
Obsitos Technikus
2023. november 29. 08:13
Ez tényleg ennyire hülye ám, nem trollkodásból! :-DDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!