„Azért a hazai baloldal is cimborál a neobolsevik eszmékkel, az Európai Parlamentben pedig már nyíltani idézi Lenint a vöröseszöld erő. Szóval nem fog az arcunkra fagyni a mosoly?
Pontosítok: nekünk sikerült legyőznünk Lenint, a nyugatiaknak még nem. Ez egy kudarc, hiszen a jóléti világban élőknek nem tudtuk kellőképpen elmagyarázni, hogy mit is jelentett a létező kommunizmus, a Szovjetunióban több mint hetven, de nálunk is majdnem ötven éven át. Persze ez nem csak a mi hibánk, hiszen a nyugati ember eszmehiányban, gondolathiányban szenved. Ezért visszanyúlnak inkább valamihez, amiről nem tudnak, nem akarnak semmit tudni. Nem kérdeznek rá a tapasztalatainkra, mert ők ezt is, ahogy minden mást is, jobban tudják nálunk. Ne feledjük el, hogy a nyugati értelmiség a hatvanas-hetvenes években maoista és trockista volt, de aztán csak elmentek a Wall Streetre pénzt csinálni. Az utánuk jövő generációknak már nem kellett pénzt csinálniuk, ők megmaradtak »forradalmároknak«. Szemmel láthatóan nemcsak a vagyon, de a hülyeség is apáról fiúra öröklődik.
Velük szemben akkor kik vagyunk mi?
Ez egyszerű: antikommunisták, szuverenisták és hazafiak, vagyis normálisok.
A gyakorlatban ez mit jelent?
Azt, hogy mindenki álljon ki a saját nemzetéért és közösségéért! Azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak, azokkal könnyebb megállapodni. Ezt hívják érdekbeszámításnak: neki ez az érdeke, nekem meg amaz, és valahol középen meg tudunk állapodni. Ám akik tagadják az érdekek létezését, mindenféle moralizáló szempontokra hivatkoznak, azok valójában a sajátjukat akarják ránk kényszeríteni. Azokkal nem lehet megállapodni.
1956-ról azt gondolnánk, hogy az egy világhírű cselekedet, egy nagy teljesítménye a magyarságnak, és nem nagyon kell róla vitatkozni. Ehhez képest különféle árnyékokat vetnek rá: az oroszok újra előveszik a beszüremkedő fasiszta tisztek bullshitjét, míg az amerikai nagykövet, David Pressman szerint ma az ukránok vívják a Corvin köziek szabadságharcát és aki nem támogatja Ukrajnát eléggé, az 1956-ot árulja el. Nem lehetne békén hagyni a forradalmunkat?
A kettőt válasszuk szét. Oroszország a régi, világhatalmi múltjában él, de ez nem is meglepő. Nem kis feladatot ró rájuk, hogy mit kezdjenek a kommunizmus hetven évével. Ezért inkább a második világháborús győzelmükre koncentrálnak. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Jelcin elnök egy nagyon szép beszéd keretében kért bocsánatot Budapesten ’56 leveréséért, és Putyin is igyekezett tisztázni a magyar szabadságharchoz való viszonyát. Az amerikai nagykövet támadása mögött pedig a tudatlanság állhat. Ők nem értik, hogy számunkra nem volt különbség az ukránok meg az oroszok között, mert ők együtt voltak a szovjetek, és amikor ránk támadtak, akkor azt együtt tették.