Mintha a jelenlegi hatalom úgy gondolná, hogy a folyamatosság a Horthy korszak restaurálásával történik,
de gyakorlatilag a Kádár-korszakot restaurálták
– mondta Kepes, aki szerint a hatalom ezt ugyanakkor próbálja összekenni egy kis horthyzmussal, mert ott is volt egyfajta folyamatosság.
Az egykori műsorvezető konszenzuson alapuló reformfolyamatot sürgetett, ugyanakkor szerinte senki nem akar komoly változást, csak az érdekli, hogy megszerezze a hatalmát.
Kepes a Telex Most jövök című műsorának is vendége volt, ahol egyebek mellett arról beszélt, hogy „a magyarság olyan, mint a malária, ha egyszer bekerül az ember vérébe, ott is marad”. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a portál a másfél órás beszélgetésnek azt a címet adta, hogy: „Az Origótól felfordul a gyomrom”. Ezért Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy „Most már a Telextől is felfordul a gyomrom”.