Donáth Anna ma egy publicisztikában rongyolt neki a Demokratikus Koalíciónak

2023. október 25. 14:52

Valójában akkor fogunk előrelépni, ha végre megértjük, hogy a politika nem moralizálási és jóemberkedési verseny.

2023. október 25. 14:52
null
Ungár Péter
Ungár Péter
Facebook

„Donáth Anna ma egy publicisztikában rongyolt neki a Demokratikus Koalíciónak és Gyurcsány Ferencnek. Én leszek az utolsó, aki emiatt kritikát fog megfogalmazni, több okból is. Egyrészt egy olyan pártnak vagyok az elnöke, amelyik a Gyurcsány-kormány ellenzékeként jött létre, a 2010 előtti időszakkal kapcsolatban nálunk több kritikát senki nem fogalmazott meg. Másrészt én az elmúlt egy évben mindvégig azt képviseltem, hogy a legutóbbi két választás tanulsága az, hogy az egymással vitatkozó, a különbségeket megmutatni képes ellenzék több szavazót tud szerezni, mint az, amelyiknek az az egyetlen érdemi mondanivalója, hogy összefogás. Ennek jegyében elég sok vitám volt minden ellenzéki szereplővel, amiért rengetegen le is írták, hogy édesanyám mellett ez a bizonyíték arra, hogy én alvó ügynök vagyok, hiszen konfliktussal bomlasztom a sikeres és eredményes összefogást. Kíváncsian várom, hogy ezek az emberek most Donáth Annát is megtalálják-e, bár vannak kétségeim.

De ha már vita, akkor néhány szó magáról az írás tartalmáról is. Először is a kedvenc témámról, a politikai felelősségvállalásról. A politika azért csodás dolog, mert minden egyes politikus minden egyes nap vállalja a felelősséget. Mert az ezzel kapcsolatos döntés a választók kezében van, és csak az övékben. Minden ellenzéki politikus vállalja minden egyes nap a felelősséget, az elrontott 22-es kampányért, az elrontott 12 évért, ahogy nekünk, akik nem abban a pártban politizálunk, viselnünk kell annak a felelőségét is, hogy ma a DK a legtöbb szavazóval rendelkező ellenzéki párt. Ez nem Gyurcsány Ferenc hibája, hanem a miénk, és ha ezt a volt miniszterelnökre akarjuk hárítani, azzal saját magunk lényegtelenségét bizonyítjuk.

A Momentum listavezetője által felvetett másik kritika a hitelesség. Ami különösen érdekes egy olyan helyzetben, amikor egy olyan párttal szemben indítunk támadást, akivel közös országos listát állítottunk 2022-ben. Ez az írás hiteles lett volna 2014-ben, hiteles lett volna 2018-ban, de 2022 után nagyon nehezen tud az lenni. Illetve egy módon: ha az üres moralizálás mellett valódi döntéseket is kimond. Ha a Momentum azt mondja, hogy se az önkormányzati választáson, se a 2026-os választáson nem indít sehol közös jelölteket se az LMP-vel (mert édesanyám), se a DK-val (mert Gyurcsány), se az MSZP-vel (mégis az ő miniszterelnökük volt Gyurcsány Ferenc), se a P-vel (mégiscsak azért váltak ki az LMP-ből, hogy össze lehessen fogni Gyurcsánnyal), annak van súlya, annak van hitelessége. Erre utaló jeleket ugyanakkor én nem olvastam ki a szövegből.

Valójában akkor fogunk előrelépni, ha végre megértjük, hogy a politika nem moralizálási és jóemberkedési verseny.

Mi nem azért vagyunk másik pártban, mert morálisan magasabb rendűek vagyunk, mint a DK vagy a Momentum, hanem azért, mert mi zöldek vagyunk, ők meg nem. Tartalmi vitákat kell folytatni, ott kell megmutatni a különbségeket.

És hogy ez se csak üres szlogen maradjon, kezdjük is el: ma az Országgyűlés szavazott egy olyan határozatról, mely továbbra is kimondaná, hogy génmódosított élelmiszerek ne kerüljenek a magyar boltok polcaira. A Momentum nemmel szavazott erre a javaslatra. Nekünk zöldeknek az egyik legfontosabb állításunk a GMO tilalom, mert a génmódosított élelmiszerek álláspontunk szerint csak a vegyipari és agráripari óriáscégek érdekeit szolgálják, közben felborítják a természet egyensúlyát, és azt eredményezik, hogy miközben valakik dollármilliárdokat keresnek, mi egyszerűen nem fogjuk tudni, hogy mit eszünk meg. Őszintén várjuk a Momentum érvelését a határozat elutasítása mellett, mert azt gondoljuk, hogy ez egy olyan tartalmi vita, amit érdemes lefolytatni egymással.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Donáth Anna Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. október 26. 20:26
Gyurcsány és Karocsány az ország-, város- és nemzetrombolás titánjai.... A pokolba velük. A DK az ország belsö ellenségeinek szemétgyüjtö telephelye.
machet
2023. október 26. 18:56
Amíg ezekre a vitákra vagytok rácsavarodva addig semmi nem lesz belőletek.Ez a vita alapú elmélkedés egy nagy kamu.Olyan mint az örökkön örökké emlegetett demokrácia.Tényszerűen jobbá kell tudni tenni az ország lakóinak életét.A f@szom akar állandóan vitatkozni a semmire,ez egy komcsi betegség.
coyote-0
2023. október 26. 08:23
"Nekünk zöldeknek az egyik legfontosabb állításunk a GMO tilalom, mert a génmódosított élelmiszerek álláspontunk szerint csak a vegyipari és agráripari óriáscégek érdekeit szolgálják, közben felborítják a természet egyensúlyát, és azt eredményezik, hogy miközben valakik dollármilliárdokat keresnek, mi egyszerűen nem fogjuk tudni, hogy mit eszünk meg." Ti mind álzöldek vagytok, GMO ellenességgel, elektromos autózással, napelemmel együtt. Főleg egy ilyen milliárdos csemete, akinek jó nagy a karbonlábnyoma. Az a zöld, aki kint él vidéken, és nem vásárol, nem termel szemetet, feldolgoz, felhasznál mindent, falusi nagyszüleim voltak ilyenek. A nagyvárosi ember sose lesz zöld.
catalina11
2023. október 26. 08:12
Petike eben a szarkupacban te vagy aki még értékelhető, a többi az teljesen selejt. " hát igen, ahogy régi vicc mondja: Mi a különbség Sztálin, Hitler, Churchill, Roosevelt és egy vödör szar között? A vödör.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!