Momentum elnökségi tagja Ungár Péternek: Tudom, hogy ostobának tartasz minket, de hidd el, nem vagyunk azok

2023. szeptember 12. 11:04

„Számunkra a rendszer elleni kemény, következetes küzdelem nem játék, póz, pótcselekvés” – írta Kele János.

2023. szeptember 12. 11:04
Ungár Péter.

A Mandiner hétfőn beszámolt róla, hogy Ungár Péter a Partizán vendége volt, ahol az LMP jövője, és édesanyjával, Schmidt Máriával való kapcsolata mellett szóba került a Momentum is. „A Momentum a ChatGPT kihányadása. Minden mondatuk egy közlemény-generátor. Gondolatot még nem lehetett attól a párttól hallani” – hangoztatta Ungár.

Kele János, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja erre a felvetésre viszonylag hamar reagált. Facebook-oldalán arról számolt be, hogy megnézte Ungár Pétert a Partizánban. „Érzem – hiszen minden pórusából süt, süvít – az elkényeztetett, címeres pólyába

született milliárdosgyerekekre jellemző fennhéjázó gőgöt, a mély intellektuális megvetést és lenézést”

– fogalmazott.

„Nincs megnyugtató, komolyan vehető magyarázata arra, hogyan lehet valaki »ellenzéki« pártvezér úgy, hogy jövedelme tekintélyes része a NER-től függ, a hatalom jóindulatán és támogatásán áll, vagy bukik” – írta.

Tudom, hogy végtelenül ostobának tartasz minket, egyszerű embereket Péter, de hidd el: ennyire nem vagyunk azok”

– reagált Ungár Péter kijelentésére.

Bezzeg a Momentum!

„Számunkra a rendszer elleni kemény, következetes küzdelem nem játék, póz, pótcselekvés -hanem erkölcsi kötelesség, s ez az, amit te nem értesz. Mert nem is érthetsz” – írta Kele János.

***

Ezt is ajánljuk a témában

„A Momentum a ChatGPT kihányadása” – Ungár Péter kifakadt (VIDEÓ)

Az LMP-s képviselő szerint a liberális pártnak nem volt még egy önálló gondolata sem.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik