Kárpátalja és az alapszerződés

„Mondanám, hogy Huth Gergely két héttel ezelőtti írása (A horvátoknak sikerült, 2023. augusztus 15.) újra lángra lobbantotta a régi vitát, de igazából izzó parázsként mindig itt van köztünk. Medvebőrként terül el előttünk a padlón, és mint Buster Keaton, mindig belebotlunk. (Ezt a kiváló allegóriát Fábry Sándor használta egyszer a Kádár-rendszerre, de itt is jól megáll.) Valóban, ebben a témában nem sikerül megegyezni vagy legalább elfogadni egymás álláspontját. Sőt a szemben álló felek egyre dogmatikusabban ragaszkodnak saját igazukhoz, egyre nagyobb sértéseket is vágnak egymás fejéhez. Igazából nem is egy, hanem két ügyről van szó, bár ezek szorosan összefüggnek.

A piros sarokban találjuk azokat, akik szerint hiba (maradjunk egyelőre ennél a visszafogottabb megfogalmazásnál) volt 1991 decemberében aláírni az ukrán–magyar alapszerződést. És nagyjából ugyanez a csapat tudni véli azt is, hogy ebben az időben Ukrajna felajánlotta Magyarországnak Kárpátalját, de Antall József és kormánya (Jeszenszky Gézával a külügyminiszteri poszton) visszautasította az ajánlatot. A kék sarokban pedig értelemszerűen az akkori érintettek (édesapám hál’ Istennek még él, Antall József sajnos már nem), valamint további egykori MDF-es politikusok helyezkednek el. Próbálják egyrészt védeni a mundér becsületét – helyesen; másrészt meggyőzni a nyilvánosságot (s talán saját magukat is), hogy Ukrajna iránti akkori rokonszenvük, jóhiszeműségük nem volt hiába­való és hibás – ezt már kevésbé helyesen.

Szögezzük le: utólag mindig könnyű okosnak lenni. Ezt folyamatosan próbálom elmagyarázni Huth Gergőnek is (akivel egyébként jó barátságban vagyunk) részben apámék védelmében, de általában a politikai tisztánlátás kedvéért is.”

***

Nyitókép: Andrij Baloga Facebook-oldala