A legösszetettebb kihívást a Nyugat általános elfáradása jelenti. Százmilliók csalódtak, hogy az, ami korábban sokaké volt, mára keveseké lett, döntéshozatal és jövedelem tekintetében egyaránt. Ezeket az indulatokat lovagolja meg Trumptól Orbán Viktorig a szélsőjobb, ráadásul úgy, hogy valójában tovább szűkíti a kiváltságosok körét – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Hvg-nek, aki azt is elmondta, hogy van még az ellenzék problémája a maga sok partizánjával.
A DK elnöke szerint ők két hét alatt hazahoznák azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes,
mert az, hogy markában tartsa az igazságszolgáltatást, neki fontosabb, mint az ország. A politikus kijelentette, a közepesen fejlett ország csapdájából úgy nem lehet kitörni, hogy akkumulátorgyárak otthonai leszünk, úgy véli, az oktatásba, az egészségügybe, a tudományba kellene befektetni, az Orbán-kormány viszont legatyásítja ezeket a területeket.