Cifra kivagyiság

2023. szeptember 01. 17:12

A kormányfői világkép legutóbbi és egyik legalaposabb kifejtését a Tucker Carlsonnak adott interjúnak köszönhetjük.

2023. szeptember 01. 17:12
null
Kéri László
Kéri László
Hírklikk

„Ezért nincs is abban semmi meglepő, ha miniszterelnökünk szüntelenül újabb és újabb szövetségesek után keresgél. Az atlétikai vb kapcsán például tucatnyi szövetséges volt hívatott annak illusztrálására, mintha Orbán Viktor lenne a jelenlegi külpolitikai világ egyik középponti szereplője. A felhozatal valóban impozáns méretű lett, a meghívottak összetételének közelebbi vizsgálata nyomán azonban nem győztük a fejünket kapkodni. A hazájukban egyértelműen meg- és elbukott egykori vezetők mellett megjelentek a világpolitika távoli perifériáján tartózkodó nemzetek vezetői is. Nehéz komolyan venni a tadzsik, türkmén, azeri és más türk népek látványos jelenlétét – még akkor is, ha a valóban jelentékeny török vezető is ugyanezen napsütés fényében kívánt sütkérezni. Kárörvendő nyugati médiafórumokat sokkal jobban izgatott a hiányzók több mint szembeszökő listája: sehol egy uniós, egy jelentős NATO-tag vezető…? És hol maradtak a szomszédok, meg a V4-ek éppen hatalmon lévő képviselői?

A kormányfői világkép legutóbbi és egyik legalaposabb kifejtését a Tucker Carlsonnak adott interjúnak köszönhetjük, amely előre látható módon vált nemzetközi eseménnyé is. Nos, e produkció leplezetlenül Trump-barát kitételei és a jelenlegi amerikai vezetést ostorozó magyarázatai, valamit az orosz álláspont iránti leplezetlen megértés vonulata egészen bizonyosan alkalmas lesz arra, hogy az egész világsajtóban megerősíthessék azt a képet, amit Orbán Viktorról az elmúlt néhány év során, lépésről-lépésre kialakítottak. Most már bízvást be is satírozhatták.”

Kép forrása: MTI / Földi Imre

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SGGYJMZ
2023. szeptember 06. 00:02
Szerencsétlen flótás ez, a párjával együtt. Csak beszélnek, beszélnek, de a hülyeségen kívül más nem jön ki a szájukon.
catalina11
2023. szeptember 04. 18:03
Zokni "A 2/3–ot sem ilyen választói indulat eredményezte. Vagyis az alkotmányozásnak, pontosabban az alkotmány megmásításának, pláne a pillanatnyilag hatalmon lévő státuszának véglegesítésére (mert ez történt) semmilyen társadalmi indok nem volt. ENNYIBEN tiltott" Viccel Zokni? és mi tiltotta? és milyen alapon? Idézze a törvényt!
istvanpeter
2023. szeptember 03. 13:26
Bejárat, de nem neked!
Kormánypárti2
2023. szeptember 03. 12:10
Nem baj Laca! Csak mondogasd még sokáig, hogy "én ezt nem értem". De csak lassan, óvatosan, hogy nehogy téged is elvigyen az ördög, ahogy Vágó elvtársadat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!