A habsburgisták, neotáltosok és egyebek csak dekonstruálták a maguk köreiben a politikai nemzetet azáltal, hogy felülírták a nagy nemzeti narratívákat, és megtagadták a konszenzuális hagyományokat. De azokat legalább a maguk idióta eszményeire – vagyis mégiscsak valamiféle eszményre – próbálták lecserélni. A gecizmus ellenben kiüresíti a narratívákat és annihilálja a politikai nemzetet. (És ez lassan hitelteleníti és magával rántja a jobboldal valamiféle hittel és eszményekkel bíró részét is.)
A folyamat logikája egyszerű: ha a nemzet vagy a magyarság fogalmához szinte kizárólag negatív emberi tulajdonságokat rendelünk belülről, s mint követendőt állitjuk a társadalom elé – s ez kellő mélységben hatja át a közgondolkodást -, nem a negatív tulajdonságok emelkednek eszménnyé (ahhoz ugyanis túl mélyen van lehorgonyozva a tudatban, ill. a kultúrában, hogy mi a jó és mi a rossz tulajdonság), hanem az a fogalom, melyhez azokat társították, melynek fogalmi keretét ezekkel megtöltötték. A mese, a mítosz, az ideál, hatalmas érzelmi energiákat hordoz. A puszta túlélésre és pillanatnyi érdekekre hivatkozó (valójában még ebben se hívő) nihilista cinizmus, melynek egyedüli igazi tartalma, hogy pukkadjon a libsi, és jól élni, amíg lehet, s ezért semmi se drága, nos, ez egy idő után mindenkit leszív, és kiürít, melynek vége csakis a kollapszus lehet.”
Nyitókép: Ficsor Márton (Mandiner)