A folyamat logikája egyszerű.
„A nacionalizmus vonzereje abban rejlett, mint a meséké és mítoszoké általában: pozitív emberi tulajdonságokat és magasztos ideálokat kapcsolt egy adott nyelvi és etnikai közösséghez, illetve annak történetéhez. Még az abnormális, extrém vagy éppen giccses formái is egyfajta idealizmust kínáltak. Ezáltal nagy érzelmi töltettel bírtak, és hallatlan (pozitív és negatív) tettekre sarkalltak.
Ezzel szemben a nacionalizmus mázát öltő posztmodern gecizmus mindettől megfosztja követőit. Mindenki tudja, hogy senki nem hisz semmiben, és aki hisz, az hülye, balek, lúzer. Aki sajnálja a hajléktalant, a kiirtott kurdot, örményt, vagy épp a letarolt erdőt, az jóemberkedő, stb. Az ideál itt az antiideál, az elvtelen, a korrupt, a cinikus. Eltanulták a gonzó stílust, a libsi gúnyolódást, ezt töltötték meg valamiféle szociáldarwinista erősebbkutyabszik tartalommal.
Nincs még egy olyan antiideológia, mely rövid távon sikeresebb lenne. Ennek oka, hogy nem akadályoznak erkölcsi korlátok és gátlások. Még az ebbe az irányba tapogatózó neoliberális »ideológiamentes szakértelem« nevű antiideologikus hazudozás se jutott ilyen a tökélyre, mert ott is etették a népet valami fejlődéshaladás-eszme humanisztikus ideájával. Mondhatni, a mai gecizmushoz képest így utólag kifejezetten nyálas szentimentalizmusnak tekinthető. Na most ennek hosszabb távú következménye a nacionalizmus teljes erodálódása.
A habsburgisták, neotáltosok és egyebek csak dekonstruálták a maguk köreiben a politikai nemzetet azáltal, hogy felülírták a nagy nemzeti narratívákat, és megtagadták a konszenzuális hagyományokat. De azokat legalább a maguk idióta eszményeire – vagyis mégiscsak valamiféle eszményre – próbálták lecserélni. A gecizmus ellenben kiüresíti a narratívákat és annihilálja a politikai nemzetet. (És ez lassan hitelteleníti és magával rántja a jobboldal valamiféle hittel és eszményekkel bíró részét is.)
A folyamat logikája egyszerű: ha a nemzet vagy a magyarság fogalmához szinte kizárólag negatív emberi tulajdonságokat rendelünk belülről, s mint követendőt állitjuk a társadalom elé – s ez kellő mélységben hatja át a közgondolkodást -, nem a negatív tulajdonságok emelkednek eszménnyé (ahhoz ugyanis túl mélyen van lehorgonyozva a tudatban, ill. a kultúrában, hogy mi a jó és mi a rossz tulajdonság), hanem az a fogalom, melyhez azokat társították, melynek fogalmi keretét ezekkel megtöltötték. A mese, a mítosz, az ideál, hatalmas érzelmi energiákat hordoz. A puszta túlélésre és pillanatnyi érdekekre hivatkozó (valójában még ebben se hívő) nihilista cinizmus, melynek egyedüli igazi tartalma, hogy pukkadjon a libsi, és jól élni, amíg lehet, s ezért semmi se drága, nos, ez egy idő után mindenkit leszív, és kiürít, melynek vége csakis a kollapszus lehet.”
Nyitókép: Ficsor Márton (Mandiner)
A puritán Kádár-mítosz máig él, noha a rózsadombi úszómedence, a balatonaligai magánsziget és a luxusvadászatok egészen más képet festenek róla. A „szerény pártvezér” legendája csak politikai díszlet volt, amely mögött egy sajátos szocialista király élt. A kérdés nem az, hogy puritán volt-e, mert nagyon nem, hanem az, hogy miért etetnek minket ezzel még 2025-ben is. Sebestyén Géza írása.
Egyetlen politikai erő sem feledkezhet meg büntetlenül a „mítoszképesség” kritériumáról, mert ha ez a képesség – s vele a „kezdet iránti érzék” – meggyengül, akkor a mítoszra képtelen közösséget már semmi sem védi meg mások mítoszképességével szemben. Czopf Áron írása.
„Egyáltalán nem menekülnek el innen a magyarok” – mutatott rá a közgazdász.
A Recirquel a világon egyedülálló produkcióra készül: Vági Bence társulata a Millenáris Nagycsarnokában kelti új életre az antik mítoszokat, középpontban Dido és Aeneas szerelmi tragédiájával.
Ismét porba hullt egy mítosz.
Ötgólról jöttek vissza a lányok.
Az EU és a G7 országai új szankciót fontolgatnak.
