Mik az idei Tranzit fesztivál kiemelt témái? Kell-e választani Nyugat és Kelet között? Hogy áll a konzervatív gondolat? A Kommentár főszerkesztője, a XXI. Század Intézet igazgatója nyilatkozott lapunknak.
Milyen témák és kérdéskörök állnak az idei Tranzit fókuszában? Tud-e, akar-e tematizálni a fesztivál?
A Tranzit 2009 óta, amikor az év telén elindult, mindig ugyanaz és évről-évre mindig más. Ez különösen igaz a tihanyi négynapos nagyrendezvényre, amely jó félévtizede hasonló táncrend szerint működik, ám rendre aktuális tud maradni. A fő tematika alapvetően hasonló: a Tranzit a közösségek közösségeként szerveződve a független, szuverén, magabíró Magyarország megteremtésének gondolati-gyakorlati színhelye. A pontos tematika persze negyedévről-negyedévre és évről-évre módosul: most például
különösen élesen vetődik föl a háború vagy béke és a Nyugat és Kelet kérdése.
Szándékosan fogalmazok az előbbi ellentétpár kapcsán vagylagosan, az égtájak tekintetében viszont mellérendelően. Ehhez kapcsolódnak a kisebb témacsoportok, mint amilyenek a gazdaságiak, kül- és belpolitikaiak, vagy a 21. század első harmadában végbemenő folyamatok, például a küszöbön álló világrendszerváltás és a kulturális szuverenitás. Az elmúlt években a tihanyi Tranzit gondolatexpóként működött, idén augusztusban ehhez egy politikai fesztivál minden izgalma társul. Jó lesz.
Mely előadásokat, programokat tartja most a legfontosabbnak?
Mivel nagyon színes a program és délelőttől koraestéig idősávonként öt-öt kerekasztalbeszélgetés és vitafórum verseng egymással a figyelemért, hosszú felsorolás lenne a programismertető, ráadásul méltatlan volna bárkit is kihagynom, csupán ezért nem említek konkrétumokat. Annyit azonban elárulhatok, hogy a délelőtti miniszteriális szintű előadások és az ebéd utáni belpolitikai viták nagyon érdekelnek, bár hogy őszinte legyek, annyira rossz szellemi és személyi állományt tapasztalok a túloldalon, hogy kevés intellektuális izgalmat remélek egy-egy ellenzéki szereplő ringbe szállásától. Mégis, edzésben kell maradni, és a mieinket is folyton meg kell győzni. Örök optimista vagyok: még a legnagyobb momentumos baromság hallatán is megszülethet bennünk egy-egy jó ötlet.
A közéleti diskurzus jórészt buborékokban zajlik. Van értelme vitatkozni?
Ez visszavezet oda, amit az előbb mondtam. Vitatkozni muszáj, ki kell próbálni az érveket.
Az ökölvívásban is fontos része az edzéstervnek az árnyékolás és a lövész tudása is a lőtéren csiszolódik.
Tihanyban biztosan nincs buborék, ugyanakkor magunk között vagyunk, egy-egy kritikai hang vagy belső vita mindig előfordul, és ez így helyes. Amíg ez javító szándékú, nem individuális csillogás, hanem közösségi szándék vezeti, s nem marad meg a vaktában való személyeskedés szintjén, addig jó és fontos, mert minket épít.
Túl a politikai erőviszonyokon, hogy áll a konzervatív gondolat itthon, illetve a nagyvilágban?
Itthon változóban van a kulturális hegemónia szerkezete,
amelyhez az elmúlt 12-13 év kormányzati erőfeszítései és az önkéntesen működő szervezői, értelmiségi munka is hozzájárult. Évről-évre figyelem például a júniusi Könyvhét felhozatalát, és azt tapasztalom, hogy a nemzeti-konzervatív oldalon kétszer-háromszor több – jó értelemben vett – ideológiai munka születik, mint a kozmopolita-progresszív térfélen, a minőségről nem is beszélve. A polgári-jobboldali alapítványok, agytrösztök, könyvkiadók, folyóiratok, rendezvények és tehetséggondozás több tudást, jobb eszméket és alaposabb ismeretet termel, mint a baloldali-liberális közeg, amely már szinte csak az irodalmi végvárait védi. Ez két dolgot jelent számunkra: sok alázatot és még több munkát.
Az Opera és a Zeneakadémia apropóján ismét felélénkült az úgynevezett kultúrharc, mit gondolsz, hogy áll ez most? Illetve: létezik-e ilyen egyáltalán?
Orbán Viktor a 2018-as tusnádfürdői beszédében szólt a rendszer és a korszak különbségéről, előbbit politikai működésnek, struktúraegyüttesnek tartva, utóbbit pedig a lehető legszélesebben értelmezett kulturális tartalomegyüttesként fogva föl. Azóta évről-évre minden nyáron megvívja a balliberális értelmiség a maga kis szezonális kultúrharcát, aztán ha kinyaralták magukatToszkánában, szeptembertől visszatérnek Pestre és ugyanott folytatják, ahol abbahagyták. Volt év, amikor az idézett Orbán-beszéd, volt, amikor a CEU vagy az MTA utóvédharcai vagy éppen az SZFÉ-s küzdelem előhangolása foglalta le őket, idén pedig a Libri – teljesen normális és nem is most kezdődött piaci folyamatot jelentő – adás-vétele volt az apropó. E mellé társultak az olyan mikroügyek, mint a ferencvárosi padfestés és a törvényi kötelezettségnek eleget tevő könyvfóliázás, de valóban szerettek volna nagyobb ügyet kreálni a főigazgató-választásokból is. Röviden tehát az a válaszom a kérdésre, hogy
ebben az országban kultúrharcot a baloldali-liberális értelmiség folytat, mi viszont egy saját nemzeti kultúráért küzdünk.
Ez nem pártkérdés, vagy jobb–bal ügy, mert ha mi sikert érünk el, akkor a következő ezer évben is lesznek magyarul író-olvasó emberek. A miénk történelmi feladat, nem egynyári sláger.
Nyitókép forrása: Kommentár
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
A szakértőt a Mandiner lapigazgatója, Szalai Zoltán kérdezte.
A drogozás mellett, a kormány ellen zajlott szürreális tüntetés a Kossuth téren.
Szellemi értelemben ő indította el a múlt század második felének konzervatív reneszánszát az Egyesült Államokban. Szilvay Gergely írása.
Donald Trump is megszólalt az ügyben.
Tényleg nagyon nagy veszélyben van a nyugati civilizáció?
A közelgő Tranzit fesztivál apropóján ült be a Reakció stúdiójába Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója és a Kommentár főszerkesztője.
...és hagyja, hogy a nemzeti kormány tegye a dolgát!
Néhány hét maradt hátra.
