Kezdődik a tanítás, újra porondra lépnek az oktatás helyzetével elégedetlen tüntetők is

2023. augusztus 30. 12:05

A legaktívabb szervezet, az Egységes Diákfront országos tanévnyitót szervez, amely felkészülés a Demokrácia Napi nagy tüntetésre, Miskolcon pedig virrasztanak.

2023. augusztus 30. 12:05

A nyári szünet beköszöntével nemcsak a tanítás fejeződött be csaknem két és fél hónapra, hanem a komolyabb pedagógus- és diákdemonstrációk is. De miután pár nap múlva vége a vakációnak és újra benépesülnek a tantermek, a tüntetések szervezői – és persze résztvevői is – újra porondra lépnek.

Az utóbbi hónapokban az Egységes Diákfront (EDf) volt a legaktívabb. 

Tavaly decemberben például ülősztrájkot tartottak, valamint sávlezárásokkal hívták fel a figyelmet magukra, idén május végén sátrat vertek a Sándor-palota előtt, azt követelve, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a státusztörvényt – Novák Katalin nem hallgatott rájuk –, júniusban a szervezet egyik arca, a botrányos viselkedéseiről elhíresült Pankotai Lili számolt be arról, hogy vidéki hálózatépítésbe kezdett. 

Ezt is ajánljuk a témában

Így nem véletlen, hogy az EDf hirdette meg szeptember elsejére az Országos tanévnyitót a Kossuth térre. A megnyitó után plenáris ülés ülést tartanak, amelyen az országjárás tapasztalatait vitatják meg. Szó lesz a az Országos Közös Akarat 3+1 pontjáról. Ezek a következők: „1. A sztrájk alapjog!, 2. Azonnali 50 százalékos béremelést a pedagógusoknak! 3. Új Nemzeti Alaptantervet! Esélyteremtő oktatást és elavult NAT helyett hasznos tudást! +1. Le a Bosszútörvénnyel!”

Lesznek még koncertek, interaktív foglalkozások, padfestés, gyűjtenek tanszereket a rászorulóknak. 

De persze saját maguknak is tarhálnak, azt írták a Facebook-oldalukon, kérik a támogatóikat, hogy ha tehetik, adományozzanak, hogy tovább hallathassák a hangjukat, 

a pénzt technikai eszközökre, interaktív programokra és felszerelésekre költenék. Emellett aktivistákat is toboroznak.

A pénteki rendezvény persze – ahogy fogalmaznak – felkészítő demonstráció a szeptember 15.-i, Demokrácia napi tüntetésre, amelyet az EDF-en kívül a Civil Bázis és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervez. Egy héttel később pedig országszerte demonstrálnak.

Ezt is ajánljuk a témában

Lesznek kisebb volumenű, helyi szintű megmozdulások is. A PDSZ arról adott hírt, hogy az ADOM Diákmozgalom és Helyi Civilek Szövetsége Miskolcon – innen indult januárban  Tudásmenet is –, a Hősök terén Tanévnyitó-virrasztást tart szeptember elsején este 6 órától másnap reggel 6-ig. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal még egy embert.
 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2023. szeptember 04. 17:36
Addig sem tanulnak, pedig rájuk férne.
Dunhill67
2023. augusztus 30. 19:01
"szeptember elsejére az Országos tanévnyitót a Kossuth térre."hmm...területfoglalási engedély megvan?...és ha megvan,miért is?
Jajdejónekünk
2023. augusztus 30. 16:46
Porondra lépnek? Cirkusz ez, amiben ők a... bohócok, vagy idomított majmok, vagy mi?
Obsitos Technikus
2023. augusztus 30. 15:10
Remélem jó sok eső lesz egész ősszel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!