Félmilliárdos kárt okoztak a hétvégi viharok

2023. augusztus 06. 19:21

A várható összes kár július 10. és augusztus 5. között elérheti a 730 millió forintot.

2023. augusztus 06. 19:21

Csaknem kétezer kárbejelentés érkezett augusztus első napjaiban az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-hez, a hétvégi viharkár elérheti a 650 millió forintot – tájékoztatta a társaság vasárnap az MTI-t. A közleményben kiemelték, hogy a július utolsó három hetét végigkísérő viharok, kisebb-nagyobb jégverések hétezer kárbejelentést eredményeztek.

A várható összes kár július 10. és augusztus 5. között elérheti a 730 millió forintot.

A tomboló szél és felhőszakadás miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya vármegyékből érkezett a legtöbb bejelentés, míg a városok közül a legtöbb káresetet (862) Budapestről jelentették a biztosítónál.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Alfa Biztosító szakértői még legalább 5700 további esetre számítanak az augusztus eleji viharok nyomán. Becslésük szerint a teljes kárérték elérheti a 650 millió forintot. A bejelentések 41 százalékánál a felhőszakadás okozott jelentős károkat – írták.

A társaság a közleményében kiemelte, hogy a hétvégén is teljes kapacitással, folyamatosan dolgoznak a kárbejelentések feldolgozásán, ügyfeleiket pedig arra kérik, lehetőség szerint dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, valamint a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2023. augusztus 07. 08:25
Szlovéniában segítenek a viharkárok enyhítésében a magyar honvédség helikopterei. Ismerősöm meg ma írta, h. a 17.keruletben olyan viharkárok keletkeztek, h.2napja nincs áramuk! Dehát ők le vannak 💩-va! A magyarországi viharkárok enyhítésére honnan érkezik a segítség, mert a nyomorék kormánytól tuti, h nem..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!