Gyászol Orbán Viktor

2023. június 24. 15:00

„Harcos volt, és harcosként is távozott” – írta Orbán Viktor.

2023. június 24. 15:00
null

Végső nyugalomra helyezték Tellér Gyula Széchenyi-díjas szociológust szombat délelőtt az Óbudai temetőben.

A gyászszertartást Balog Zoltán püspök,

a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Osztie Zoltán katolikus plébános tartotta. Beszédében a Máté evangéliumából idéző Balog Zoltán azt hangsúlyozta, hogy boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. A püspök kiemelte, hogy a tiszta szív elsősorban nem erkölcsi kategória, még csak nem is érzelmi.

A keresztény kultúra ősforrásában, a Bibliában a szív, a tiszta szív az élet egységét jelenti, amikor az érzelem, az értelem, az akarat együtt vannak, és így egy egész lehet az életünk – fogalmazott. Ezért lehet Tellér Gyula búcsúzó igéje a család által választott jézusi mondat, hogy boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent – mondta.

Tellér Gyula két lábbal állt világban, a magyar világban, még akkor is, ha alapvetően gondolataiban élt, azokban létezett, de tudását, tiszta szívét, érzelmeinek, értelmének és akaratának egységét a közjó szolgálatába állította – emelte ki Balog Zoltán.

A gyászszertartáson beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök.

A gyászolók között megjelent Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Stumpf István volt miniszter, alkotmánybíró, Hoppál Péter kiemelt kulturális ügyekért felelős miniszteri biztos és Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő.

Isten nyugosztalja Tellér Gyulát!” – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.

(MTI)

***

Nyitókép: Facebook

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik