Egész Európa fegyverkezik: az egekbe emeli védelmi kiadásait Litvánia
A litvánok ezt javasolják a nyugati szövetségeseknek is.
A szövetségi kapitány szerint „a kis részletekben még mindig van javítanivaló, amin dolgozni fogunk”.
Marco Rossi szövetségi kapitány elégedett volt a litván csapat elleni 2-0-s győzelemmel, de annak nem tulajdonít nagy jelentőséget, hogy a magyar labdarúgó-válogatott átvette a vezetést Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában.
„Jelenleg semmit nem számít az első hely, mivel még csak három meccs ment le.
Nyolc után boldogok lennénk, de az látszik, hogy minden egyes találkozó nagy küzdelmet hoz,
senki nem adja olcsón a bőrét, de ez így is van rendjén” – mondta az MTI érdeklődésére az olasz szakvezető, aki saját bevallása szerint feszülten élte meg az összecsapást, kiváltképpen 15-20 perc után, amikor a fölény ellenére is 0-0 volt az állás, de egygólos előnynél sem nyugodott meg. Hozzátette, ennek oka volt, hogy a bíró minden kétes szituációban a riválisnak ítélt.
Az 58 éves szakember szerint nincs mindig igaza, de néha azért igen, ezért nem véletlenül kérte azt a játékosaitól a podgoricai 0-0-t követően, hogy többet lőjenek kapura.
„Ma sokszor megtettük. Nem mindig sikerrel, de ha meg sem próbáljuk, akkor nehéz gólt szerezni, főleg egy mélyen védekező riválissal szemben” – mondta Rossi, hogy miért
„Montenegróban a ritmusváltások is hiányoztak, de ezúttal megvoltak. Ehhez muszáj volt kockázatot vállalni a több támadóval. A kis részletekben még mindig van javítanivaló, amin dolgozni fogunk”.
Arra a felvetésre, hogy a csapatba kerülő játékosok rendre jó teljesítményt nyújtottak, mint például most az első gólt szerző Varga Barnabás, úgy reagált, reményei szerint örökké tart ez a szép hagyomány.
„Minden kerethirdetésnél kritizálnak. Egyszer lehet szerencséje az embernek, másodjára lehet véletlen egybeesés, de ha ez folytonos, akkor esetleg lehet, ért hozzá valamicskét az ember” – fogalmazott Rossi.
Kollégája, Edgaras Jankauskas a vereség ellenére látott pozitívumokat is a csapata játékában, egyúttal kiemelte, tanítványai ilyen mérkőzéseken tudnak fejlődni.
„A jobb csapat győzött. Magyarország nagyon erőteljesen kezdte a meccset, nagy nyomás alá helyezett minket, ami sok nehézséget okozott nekünk. A második félidőben már voltak jó pillanataink, amelyek kis reményt adtak nekünk. Nagyon tetszett riválisunk játéka, minden szegmensben jobb volt, kezdve a technikai képzettségtől” – összegzett elismerően a litván szövetségi kapitány.
A játékosként 56-szoros válogatott szakvezető azok után, hogy Szerbiától és Magyarországtól is 2-0-s vereséget szenvedett együttese az MTI érdeklődésére azt mondta, a csoport két favoritja közül a szerbeknek több ismert sztárjátékosa van, ennek ellenére nem állítaná, hogy a magyarok kevésbé erősek.
(MTI)
***
Nyitókép: Marco Rossi Facebook-oldala