Szerdán megkezdődött másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán a VV Fanni néven elhíresült Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében indult büntetőper.
Ahogy korábbi cikkünkben felidéztük, az egykori valóságshow-szereplő, később luxusprostituálttá váló Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el gyanús körülmények között lakásáról és azóta sem adott életjelet magáról.
A rendőrség a nyomozás során arra jutott, hogy a lány gyilkosság áldozatává vált, meg is találta a feltételezett tettest, aki ellen a Fővárosi Főügyészség 2019 októberében, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat.
A vád szerint a vádlott anyagi helyzete 2017 őszén kritikussá vált, ezért pénzhez akart jutni. Megismerkedett Novoszánszki Fannival, akiről tudta, hogy értékeit a lakásában tartja. Találkozót beszélt meg vele a lány lakására, ahol súlyosan bántalmazta, majd a már feltételezhetően halott lányt autóval – több helyszínt érintve – végül Szalkszetmártonra vitte, ahol a holttestét a Dunába helyezte. A holttest azonban a mai napig nem került elő, bár a hatóságok rengeteg erőfeszítést tettek annak felkutatására.
Az első fokon Fővárosi Törvényszék ezzel együtt bizonyítottnak találta a vádat és 2022 júliusában