Amerikai műsorvezető: Meg kell állítanunk a baloldali őrületet

2023. május 13. 16:16

Dave Rubin szerint a progresszívok a legkevésbé sem liberálisok.

2023. május 13. 16:16
null

Dave Rubin a Neokohnnak adott interjút, a népszerű Rubin Report házigazdája a lapnak elmondta, hogy együtt turnézott Jordan B. Petersonnal, és konzervatív személyiségekkel készült beszélgetéseit több millióan látták a videómegosztókon.

Rubin állítása szerint több oka volt annak, hogy otthagyta a baloldalt. Ettől függetlenül még mindig mindig hagyományos liberálisnak tekinti saját magát, pedig szavai szerint a progresszívok a legkevésbé sem liberálisok.

– foglalta össze a progresszívokról alkotott véleményét.

A műsorvezető annak is nagyon örül, hogy Elon Musk megvásárolta a Twittert.

– mondta, majd úgy folytatta, hogy „Elon Musk lépése hihetetlen volt, mert így bepillantást kaphattunk, hogy mit csinál a kormány a Twitterrel, hogy mekkora a korrupció a cégen belül”.

Dave Rubin elárulta, hogy szeret Izraelbe látogatni, sőt Magyarországon is jól érzi magát. „Elmentem Izraelbe, és azért jöttem ide Magyarországra is, mert olyan helyeket keresek, ahol valami jó történik” – mondta.

***

Nyitókép: YouTube

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. május 14. 07:08
A DK fasizálódása felgyorsult! A DK szociális demagógiát hirdet. Egyetlen szociális intézkedést nem szavaztak meg a minimálbér emelést sem. A DK a vezetőben való feltétlen hitet követel (Führerprinzip). L.: Gyurcsány nyilatkozatai arról, hogy milyennek kell lenni! Pl.: Legyetek Gyurcsányok! Gyurcsány a jogállamon kívül álló személy, aki önmaga határozott a politikai kérdésekben. A DK-ban mindig mindenben Gyurcsányé az utolsó szó. A DK támogatja genderideológiát! „A genderideológia ma az egyik legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítás” – fogalmazott Ferenc pápa A DK intoleráns! Gyurcsány, Dobrev és a DK totálisan intoleranciát hirdetett minden olyan nézettel szemben, amely különbözik az övéktől. A DK a magyar emberek ellensége! Aki, azért lobbizik, hogy Magyarország ne, vagy csak késve kapjon a EU helyreállítási alapból pénzt, az a magyar gazdaság következésképpen, a magyar nép érdekei ellen tevékenykedik. A globális nagytőke érdekében politizál Gyurcsány és a DK. A DK felelőtlenül politizál. A baloldalinak nevezett összefogás propagandájában az szerepelt, hogy hatalomra jutásuk esetén azonnal megszüntetik az orosz gáz és olaj importját, Paks II-t nem építik meg és Paks I-et azonnal leállítják. A rezsicsökkentést és az ártámogatást eltörlik azért, hogy mindenütt az aktuális világpiaci ár érvényesüljön. Ez a felelőtlen politizálás! Ha, ez megvalósul akkor, Magyarország már rég tönkre ment volna. Gyurcsány felelőtlen ember. Éretlen, felelőtlen és megbízhatatlan ember az aki, nem veszi komolyan a munkáját és a munkájával járó felelősséget. Gyurcsány: „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. . . . hazudtunk reggel, éjjel, meg este. . . . Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. .... És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.” Mi tartotta vissza attól, hogy dolgozzon? Mi tartotta vissza attól, hogy igazat mondjon? A DK az EU ellensége! Aki, az EU átalakításán, javításán fáradozik, kritikusan áll az EU-hoz, az nem az EU ellensége. Annak fontos az EU jövője. Az EU-val szembeni kritikátlan hozzáállás az EU tönkretételének stratégiája. A DK öt pontja: 2. Nem ellenfelek vagyunk, hanem ellenségek! A DK háborút támogató politikát folytat. Erkölcstelen emberek halálát, megnyomorodását akarni! Az emberek élete az első! A magyar demokráciát és jogállamot Gyurcsánytól, Dobrevtől és a DK-tól kell megvédeni! A fasizálódó DK demagógiája veszélyezteti Európát és a demokráciát!
felcsutfan
2023. május 13. 19:15
A család az család, igaz, Dave? :D
LancelotDuLac
2023. május 13. 18:24
"Meg kell állítanunk a baloldali őrületet" - Ezek szerint vesztésre áll a jobb oldal, az amerikai konzervatívok XDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Falióra tábornok
2023. május 13. 18:12
olyan népszerű, hogy alig van videója, amit kétszázezernél többször indítottak el. a többit is inkább százezer alatt, mint fölött :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!