A késő Árpád-kortól egészen Luxemburgi Zsigmond uralkodásáig terjedő időszakból származó leletek kerültek elő Palotanegyedben – osztotta meg Facebook-oldalán a Nemzeti Hauszmann Program. A szakemberek a mostani alkalommal azonosítottak egy virág alakú, lapos bronzveretet, amelyet vékonyabb bőrre vagy erősebb textíliára erősítve viseltek egykor. Előkerültek középkori cseppes poharak és palackok töredékei, amelyek az itáliai Velencében készültek a 14-15. században, amelyek
a királyi palota közelében egykor élő családok gazdagságáról tanúskodnak.
A régészek a feltárás során épségben találtak rá három konyhai főzőedényre, amelyek formájuk és kivitelezésük alapján a 15. századból származnak. Valószínűsíthető, hogy a kútból előkerült edények vízvételezés közben, véletlenül merülhettek a kút mélyére, ahol az iszap jó állapotban konzerválta őket – olvasható a bejegyzésben. A leletegyüttes kétséget kizáróan