Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-oldalán kedden arról számolt be, hogy mivel március 15. idén szerdára esik, ehhez mérten igyekeztek összeállítani a programokat. Már március 14-én átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, az ünnep napján pedig a szokásoknak megfelelően reggel zászlófelvonással díszelegnek a nemzeti ünnep előtt. Ezt követően huszármenet vonul a Múzeumkerthez, ahol 10 óra 30 perc és 11 óra 30 perc között a budapesti helyszínek díszünnepségei zajlanak,
beszédet mond Csák János kulturális és innovációs miniszter.
Egész nap folynak majd a családi programok a Múzeumkertben, lesz nyitott Parlament és a Budai Várban is várják az érdeklődőket, ahol megtekinthetik a Magyarország 365 elnevezésű fotópályázat képeit.
15 órakor mond beszédet Orbán Viktor
Hozzátette,