Mint azt a Mandineren körbejártuk, az utóbbi időben igen hangsúlyos kritikákkal illeti a debreceni akkumulátorgyár kérdéskörét az ellenzék. Ezen cikkünkben idéztük például Szabó Tímeát, aki úgy fogalmazott, „újabb akkumulátorgyárat tervez a kormány. Normálisak ezek? Mennyire perverz aljasság, hogy Orbánék az éhbérért dolgozó emberek, az ivóvízkészleteinket elherdáló és a legkörnyezetpusztítóbb országot akarják hazánkból csinálni!”; de megemlítettük Fekete-Győr Andrást is, aki a következőt mondta a beruházással kapcsolatban: „ilyen az, amikor az elnyomó rendszer képviselői nem a gondosan kiválogatott sajátjaikkal, hanem az istenadta néppel találják szembe magukat. Akik tíz, sőt száz év múlva is szeretnének ivóvizet maguknak és unokáiknak, és nem akarnak egy környezetszennyező kínai gigagyárat a szomszédba”.
Két év hosszú idő?
A debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos környezetvédelmi aggodalmakra mindenképp érdekes fényt vet egy két évvel ezelőtti eset, egész pontosan Dunaújváros helyzete.