Közeleg az iskolakezdés, szeptember elseje egyúttal a jelöltállítás megkezdését is jelenti az MSZP-ben. Az október végére tervezett tisztújító kongresszuson ugyanis új vezetőket választ az ellenzéki párt, helyi és országos szinten egyaránt.
Ismeretes: az április 3-i választáson ismét kétharmados, sőt, soha nem látott mértékű győzelmet aratott a Fidesz-KDNP, újabb négy évre ellenzéki szerepbe utalva a hatpárti összefogást. Ráadásul ezen a térfélen a Gyurcsány Ferenc által dominált, szétesőben lévő szövetség tagjai kénytelenek a Mi Hazánk képviselőivel is osztozni. A kudarcos eredmény nyomán a szocialisták lehetőségei is csökkentek, a korábban 15 fős frakció tízfősre zsugorodott.
Tóth Bertalan társelnök még áprilisban bejelentette, lemond, s nem kíván indulni az őszi tisztújításon a társelnöki tisztségért. Viszont az országgyűlési képviselőcsoport vezetői pozícióját megtartotta, ahogy fogalmazott, a „csapat tagjaként” segíti a közös munkát.
Csakhogy a párt számára kifejezetten kínos, hogy ezidáig senki nem jelentkezett Tóth Bertalan helyére.
Pontosabban egy darabig Ujhelyi István igen, ám a belső ellenállás hatására a pártnév megváltoztatását is kilátásba helyező EP-képviselő végül visszavonta az egyébként formális bejelentését. Nem is akárhogy.
Ujhelyi bejelentkezett, majd visszatáncolt
„El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott. Ki kell tudni mondani, hogy elhervadt a szegfű” – fogalmazott Ujhelyi, aki ezzel forrásaink szerint okozott némi ellenérzést a tagság egy részében. Visszalépését pedig azzal indokolta, hogy bár „inspiráló viták” indultak, „politikai közösségünk jelentős személyiségei befeszültek, egyértelművé tették számomra, hogy nem velem képzelik el a párt vezetését. Le is fagyott a belső rendszerünk, egyre inkább látszott, hogy ismét nem a kifelé való megerősödésünk, hanem a belső harcaink viszik el az energiát.”
Ujhelyi azt is megemlítette a választmány tagjainak szánt, ám végül kiszivárgott levelében, hogy Molnár Zsolt pártigazgató helyette Nemény András szombathelyi polgármester indulását preferálná. Informátoraink ezt megerősítették, ám az érintett a nyár folyamán hárította, igaz, nem is zárta ki a bejelentkezését. Azt írta, nagy szükségét látja egy modern, tartalmában és szervezeti struktúrájában is a mai kor kihívásaira hatékonyan reagáló szociáldemokrata párt létének. „Olyannak, amelyik
az öncélú kritizáláson túl igazi alternatívát mutat a mai hatalomnak, de nemzeti sorskérdésekben akár együttműködni is képes.
Ennek megteremtésében, ha vannak hozzá partnerek, szívesen vállalok munkát, feladatot. Hogy pontosan mit, abban Szombathely városáért érzett felelősségem is meghatározó lesz” – közölte Nemény.