amikor az érintett házak leigazolják a működési elvüket, akkor visszamenőleg lesz lehetőség elkészíteni az elszámolást.
Láng Zsolt elmondta: míg Balla György, az energia-áremelkedés miatt szükséges stratégiai egyeztetések koordinálásáért felelős miniszteri biztos a vidéki önkormányzatokkal tárgyalt a rezsit érintő kérdésekről, ő maga a budapesti önkormányzatokkal, így a főpolgármesterrel is tárgyalt a témában. A beszélgetések során kiderült, hogy a VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben vannak olyan állami és önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások, ahol nincsenek külön mérőórák, így az ott élő családok nem a lakossági fogyasztásnak megfelelő árat fizetik.
A kormány ugyanakkor nagyon gyors döntést hozott, és a rezsivédelmet kiterjesztette ezekre a családokra is, hiszen a kabinet célja, hogy minden magyar családot megvédjen az elszabadult inflációs rezsiáraktól – hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva közölte: vidéki önkormányzatok részéről ilyen probléma nem jelentkezett egyelőre, de ha megtörténik, akkor ez a rendelet rájuk is vonatkozik majd.