Kaltenbach Jenő szerint Magyarországon a „demokraták helyett a felsőbbség kegyeit kereső jobbágyok vannak túlsúlyban”

2022. augusztus 16. 12:37

„Hát ide sikerült eljutnia a magyar társadalomnak” – vélekedik a jogtudós.

2022. augusztus 16. 12:37
null

Közösségi oldalán osztott meg egy írást Kaltenbach Jenő baloldali jogtudós „A magyar siralomvölgy” címmel. Írásában Kaltenbach azon lamentál, hogy Orbán Viktor Magyarországot „kivezette a nyugati értékrendből, amelyhez ma már csak a pénz az összekötő kapocs, miközben a háborús bűnös Putyin és rendszerének befolyása utoljára a Kádár rendszer idején volt hasonlóan nagy. Orbán másik nemzetközi támasza a polgárait brutálisan elnyomó, egyre agresszívebb Kína”.

Azt is nehezményezi, hogy a legutóbbi választáson

„Siralmas” a helyzet, mert a Fidesz vezet

 Kaltenbach szerint a mai helyzet „siralmasabb mint valaha”, mert „a Fidesz magabiztosan vezeti a népszerűségi listát, kiegészülve a parlamentbe jutott neonáci Mi Hazánkkal”. Rátér az ellenzék állapotára is: „Az ellenzéki tértélen egyedül a DK maradt úgy ahogy állva, és talán még a Momentum említésre méltó, a többiek a jelentéktelenségbe süllyedtek. A valaha jobb napokat látott Jobbiknak a centrum felé való elmozdulása totális kudarcot eredményezett. Jakab pártelnök a senki földjén találta magát. Az egykor kormányzó MSZP lassan a néhai koalíciós partnere az SZDSZ sorsára jut. és hogy ne legyen ez is elég baj, arról az »ellenzéki« Márki Zay, a levitézlett csúcsjelölt, ismétlődő zavaró repüléseivel gondoskodik. Hát ide sikerült eljutnia a magyar társadalomnak”

– összegzi írását a jogtudós.  

Nyitókép: MTI/Beliczay László

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2022. augusztus 17. 16:06
Füttődj télen azzal a fával, amit te vágysz.
Lajoss
2022. augusztus 17. 14:50
Semmi újdonság..
amca
2022. augusztus 16. 23:29
Főbohóc. Megértelek. Mondta haverod Fajkasházy. Nem lesz 50 000 000s merci. Nem lesz csili vili willád. Maradsz tschoró ,buttha,ostoba ,szaharházy ,senki. Majd megdouglessz..
DE JÓ
2022. augusztus 16. 21:55
Most, hogy az inkontinencia betétes volt obudsman le seggnyaló jobbágyozott, ezzel felnyitotta szemem, és már én is látom, hogy túl kevés a muszlim migráns az országban, meg a buzi az óvodákban, és már én is ezekhez az országépítő, nagyszerű demokratákhoz szeretnék tartozni. Brrrr... Még rémálomnak is rossz. Szánalmas, sértödött seggfej vagy, Jenő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!