Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot a háborúba

2022. március 15. 14:51

„Ne legyünk gyalogáldozat más háborújában” – mondta a magyar kormányfő, aki a Kossuth Lajos téren fogadta a Békemenet több százezres tömegét. Összefoglalónk Orbán Viktor ünnepi beszédéről.

2022. március 15. 14:51
null

„Egyértelmű nem a háborúra, No war!” – ez a 2022. március 15-i, tizedik Békemenet üzenete Csizmadia László, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának elnöke szerint. A menetelők a Császár-Komjádi Sportuszoda előtt, az Elvis Presley tértől a Kossuth térre vonultak, ahol Orbán Viktor magyar miniszterelnök mondott beszédet.

Orbán Viktor először is üdvözölte az ünneplő tömeget, külön köszöntve a kárpátaljai magyarokat. „Talán soha nem néztünk ki olyan jól, mint ma” – fogalmazott a kormányfő.

„Miniszterelnök-jelöltjük, akit üstökösnek hittek, mára egy földbe csapódott kihűlt kődarab”

Emlékeztetett: október 23-án megüzenték a baloldalnak, hogy

nem oda Buda, és ha jól látom az esélyeket, akkor nem oda Pest sem.

Megüzentük, hogy nem hagyjuk, hogy visszarántsák hazánkat a baloldali rémálomba, ahonnan kirántottuk az országot. Megüzentük, hogy Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra. Mi itt a jobboldalon nem vagyunk jámbor lúzerek, és nem ijedünk meg a brüsszeli bürokratáktól, és Soros Györgyüktől. Megüzentük, hogy harcolni fogunk” – tette hozzá.

Orbán Viktor kifejtette, hogy több mint száz választási gyűlést tartottak, és bekopogtak több millió ajtón, „erőnk és esélyeink napról napra nőnek”. A kormányfő aláhúzta: „megmutattuk az erőnket, és ez meghozta az eredményt, ellenfeleink a legmélyebb tanácstalanság állapotában és a szétesés határán billegnek. Hiába bújt a farkas báránybőrbe, a csalárdság árát meg kell fizetni.” 

Márki-Zay Péterről a kormányfő úgy fogalmazott: korábban bár „üstökösként” tekintettek rá, de mostanra a baloldal miniszterelnök-jelöltje

egy földbe csapódott, kihűlt kődarab.”

„A lengyel, akit otthon is szégyellnek”

Orbán Viktor kitért beszédében arra is, hogy Donald Tusk a baloldali megmozdulásra érkezett március 15-én.

„Idehozták azt a lengyelt, akit otthon is szégyellnek, szétverte a saját pártját Lengyelországban és az Európai Néppártot. Soha se akadályozd meg az ellenfeledet abban, hogy hibát kövessen el” – tette hozzá. 

Kifejtette: a magyaroknak régóta szokása, hogy amikor az ország sorsa fordul, közösen döntenek, hogyan kerülhetjük el a bajt. Ez a mi legnagyobb erőnk, több mint 1100 éve ezt csináljuk – mondta. Azt is mondta: különbözőek vagyunk, de amikor a szükség úgy kívánja, összehívjuk és egységbe rendezzük magunkat. „Veszély idején az ország együtt dönt a jövőjéről” – tette hozzá.

Erős ország

„Mióta létezik közös magyar nemzeti emlékezet, azóta a magyarok mindig ugyanazt akarták: legyen béke, szabadság és egyetértés” – mondta a kormányfő. „Így mondták 1848-ban is a márciusi ifjak. A békéhez, a szabadsághoz, és az egyetértéshez ugyanarra a dologra van szükség: erőre. Gyenge nép nem kap békét, csak megkegyelmeznek neki” – tette hozzá. Hozzátette: „a szerencse mindig az erőseket segíti, és mindig a talpukra esnek”

„Erős országot akarunk, de mindig a saját tengelye körül kell forognia, nem enged más bolygók vonzásának, és nem engedi, hogy idegen népek jelöljék ki a röppályáját. Mi 12 éve egy erős országot építünk” – mondta Orbán. 

Se a háború, se a baloldal ne térítsen el minket egy erős ország építésétől”

– fogalmazott. 

„A világ legszebb országa a miénk, és a világ legszebb nyelve a minénk, amit a Jóistentől kaptunk. A világ legtalálékonyabb emberei születnek ezen a földön, ez a jószívű emberek országa is, csupa nagyszerű ember” – mondta a kormányfő.

„Orbán Viktor rámutatott arra is, hogy egy országnak a lelkében kell erősnek lennie, mint a márciusi ifjaknak. Mi magunk tűzzük ki a céljainkat, és nem hagyjuk, hogy más sajnáljon minket” – tette hozzá. A kormányfő szerint nem vágynak arra, hogy mindenkivel „megszerettessük magunkat, és nekünk sem tetszik mindenki. Nem félünk a változástól, mert lehetőséget látunk benne. Nem félünk az ellenfeleinktől, mert a ránk dobált kövekből lépcsőt építhetünk. 2010-ben megfogadtuk, hogy eltántoríthatatlanok leszünk, mindig kiállunk Magyarországért, és egyetlen percre sem fogjuk feladni” – mondta a kormányfő. 

„Egyetlen magyar sem kerülhet az ukrán üllő és az orosz pöröly közé”

A háborúról azt mondta, hogy nemcsak a déli, hanem a keleti határt is védenie kell a katonáknak. Úgy fogalmazott: minden idők legnagyobb humanitárius akciója zajlik. „A veszélyek korába léptünk, nincs tere a hibázásnak, és nincs tere a kapkodásnak. Egyetlen rossz döntést sem tehetünk. Magyarország világok határán fekszik” – mondta a kormányfő. „Errefelé a háborúkat nem értünk, és nem az érdekünkben vívják, akárki győz rajtavesztünk. Közép-Európa egy sakktábla a nagyhatalmaknak” – tette hozzá. „Történelmünkből túl jól ismerjük a háborúk természetét. Az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni” – hangsúlyozta.

Ezért se katonát, se fegyvert nem fogunk küldeni a harcterekre”

– fogalmazott a kormányfő.

A baloldal háborúval kapcsolatos álláspontja kapcsán a kormányfő azt mondta: „A baloldal elvesztette a józan eszét és beletámolyogna egy véres háborúba, a baloldal magyar katonát és magyar fegyvert akar küldeni. Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa az országot a háborúba” – mondta.

Nem hagyjuk, hogy katonai célponttá tegye a baloldal az országot és a kárpátaljai magyarokat”

– szögezte le. 

„Aki a békére szavaz, az a Fideszre szavaz”

Orbán Viktor kitért arra is, hogy Magyarország történetében először Novák Katalin személyében nőt választottak köztársasági elnöknek. 

Az édesanyák tudják, hogy húsz év kell egy ember felneveléséhez, és húsz másodperc az elvesztéséhez”

A nők áldozatokat látnak a háborúban, tehát hallgatnunk kell a nőkre. Épp a legjobb időpontban lett női köztársasági elnöke Magyarországnak” – mondta a kormányfő. „Ennek a háborúnak nem lett volna szabad megtörténnie, mi mindent megtettünk a béke érdekében. Nem lehet kizárni, hogy a választás napján a szomszédban dörögni fognak a fegyverek, és így az egekbe emelkedik a választás tétje. Békepárti jobboldal, vagy háborúpárti baloldal. Mi azt mondjuk, hogy őrizzük meg Magyarország békéjét, aki a békére szavaz, az a Fideszre szavaz” – szögezte le.

„Mellettünk áll az ország, ezt a választást meg kell, és meg fogjuk nyerni”

A kormányfő rámutatott arra, hogy most világosan látszik a menekültek és a migránsok közötti különbség. „Az utóbbit továbbra is elutasítjuk” – mondta. „Nem tudjuk, mi lesz a háború vége, és minden eshetőségre fel kell készülni. Ez most nem a diletánsok ideje, mi nem vagyunk kezdők, egységesek vagyunk, és ezért meg fogjuk nyerni a népszavazást is” – fogalmazott.

Orbán Viktor kijelentette: „Most befordulunk a célegyenesbe, 19 nap menetelés jön.

Induljunk, és nyerjük meg életünk legfontosabb csatáját”

– zárta beszédét a miniszterelnök. 

Ezzel véget ért Orbán Viktor ünnepi beszéde. Köszönjük, hogy a Mandinerrel tartottak! 

Nyitókép: Facebook

Összesen 401 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. március 17. 04:07
12 éve háborúzik, harcol, csatázik, puskaporozik "Brüsszellel". Persze csak duma szinten belpolitikai használatra, Brüsszelben kussol és behódol, lásd szankciózás. Úgyhogy 12 évnyi hiteltelen háborús uszítás után komolytalan a béke követének. Stratégiai nyúl alom.
Frutti
2022. március 16. 11:45
Valakik valószínűleg világháborúra játszanak (az érdekeik így kívánják feltehetőn) - ezért szállítanak nyakrafőre fegyvereket az ukránoknak, és persze majd mások majd az oroszoknak is. Vagyis Ukrajna nem teszi le a fegyvert, amíg olajat öntenek a tűzre a fegyverszállítmányokkal. Addig pedig a háború sem ér véget. Kinek is jó ez? Szerintem az ukránoknak és az oroszoknak ez egyáltalán nem jó. Már régen befejeződött volna a háború, ha nem lökdösnék őket a háború szakadékába mindenféle eszközökkel. Legalább ti, ukránok és oroszok, legalább ti lássátok, hogy ez a "történet" nem rólatok szól! Térjetek észhez!
Isten jobb keze
2022. március 16. 10:31
Te hülye vén szarházi kommunista! Te aki elmúlt évtizedben játszottad az utcai harcost, minden általad kitalált ellenséggel, most meg a béke nagy követének állítod be magad?? Az agyatlan hiveid közűl sem hiszmár neked senki, te lecsúszott enyves kezű tolvaj!
GBacsfalvi
2022. március 16. 09:11
Legyen ez az utolsó március 15-e! Felejtsük el ezt a tévutat és mondjuk ki bátran: Magyarországnak ebből a háborúból ki kellett volna maradnia! Ünnepeljük helyette április negyedikét, amikor orosz barátaink érvényesítették jogos biztonsági érdekeiket, és megmutatták a magyaroknak, hol lakik az Úristen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!