Bolsonaro Orbánnak: Önök a mi kis nagytestvérünk

2022. február 17. 13:30

Délelőtti tárgyalásuk után közös sajtótájékoztatót tartott a két vezető, melyen három egyezményt is aláírtak, többek között a hadiipari együttműködésről is.

2022. február 17. 13:30
null

Délelőtti tárgyalásuk után közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Brazília elnöke, Jair Bolsonaro. Az eseményt Kovács Zoltán államtitkár nyitotta meg, aki bejelentette: három megállapodást írnak alá az országok vezetői.

Az első egy honvédelmi együttműködésről szóló megállapodás, magyar részről Benkő Tibor szignálta. A második egy humanitárius együttműködésről szóló megállapodás, amit magyar részről Szijjártól Péter, a brazil fél részéről pedig a külügyminiszter, Carlos Alberto Franca írt alá.

A harmadikat a vízgazdálkodás és szanitáció területén kötötték.

Orbán Viktor kiemelte: olyan történt, ami még soha, hiszen brazil elnök még korábban soha nem járt Magyarországon. A magyar kormányfő részvétét fejezte ki az elmúlt napokban természeti katasztrófában elhunyt brazil emberek miatt.

Kijelentette: magyar érdek, hogy szoros együttműködésben legyen a két ország, hiszen Brazília a világ ötödik legnagyobb területű országa, népességét tekinteve pedig a hatodik. A brazil gazdaság a világon a tizenkettedik legnagyobb.

Orbán kiemelte: a két ország sok világpolitikai kérdésben azonos megközelítést alkalmaz, ilyen például a migráció, a keresztény kultúra védelme és a szabadkereskedelem melletti elköteleződés. A migrációról szólva elmondta: együtt fognak működni abban, hogy megakadályozzák, hogy a nemzetállamok számára kötelező vagy ajánlott migrációs szabályokat hozzanak.

A második ilyen együttműködési tér az üldözött kereszény közösségek támogatása, a harmadik a családok védeleme.

„Brazília nyitva áll, hogy magyar befektetéseket fogadjon” – mondta Orbán, hozzéve, hogy már vannak első fecskék, például a Richter. 

A hadiiparról szólva a miniszterelnök kijelentette: már korábban vásároltunk 2 sugárhajtású teherszállító repülőgépet, amelyek 2023-ban érkeznek meg, és jó esély nyílik a további együttműködésre is. Hozzátette: A magyar felsőoktatást továbbra is ajánlják a brazil diákok figyelmébe, akár piaci alapon is, miközben több, mint ötszáz dél-amerikai diák tanul hazánkban.

Orbán a tájékoztatót úgy zárta, hogy „ott voltam, amikor elnök urat beiktatták, fantasztikus esemény és nagy népünnepély volt, szeretnénk, ha lehetőségünk lehetne a következő alkalommal is ilyen eseményen részt venni”.

„A kis nagytestvér”

Ezután Bolsonaro vette át a szót. Elmondta: nagy öröm, hogy itt lehet. Jair Bolsonaro a tájékoztatón kiemelte: látogatása alkalmat ad a két ország kapcsolatának mélyítésére a többi között a gazdasági területen.

Az elnök Brazília „kis nagytestvérének” nevezte Magyarországot, tekintettel a területi különbségekre, valamint arra, hogy partnere milyen eredményeket ért el a közös érdekek képviseletében. Ezek közé sorolta az Isten, a haza, a család és a szabadság kérdését. Az elnök hasznosnak ítélte a tárgyalást, amelyen az együttműködési nyilatkozatok mellett az orosz-ukrán konfliktus is szóba került. A moszkvai látogatásáról Magyarországra érkező Jair Bolsonaro hangsúlyozta, hogy a háború senkinek sem érdeke, azon mindenki csak veszíthet.

Szólt arról is, hogy Brazíliában mintegy százezer magyar él, és számos brazil tanul Magyarországon.

Kitérve az Áder János államfővel folytatott megbeszélésére, a brazil elnök arról is beszélt, hogy Amazónia kérdésében sokszor torz kép jut el a világba az országáról, amely az esőerdők pusztítójaként állítja be Brazíliát. Hangsúlyozta: területük 63 százalékán megőrzik az élővilágot, és erdőtelepítést is végeznek. Úgy ítélte meg, hogy az ellenük irányuló támadásokat az "agrárbizniszből" indítják. 

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2022. február 17. 21:35
Bolsanaro meglátogatta a "Bolsi-Nérót".
Forgalmazó
2022. február 17. 20:58
Patkany gyurcsany !
Forgalmazó
2022. február 17. 20:57
Gyonyoru brazil nok johetnek barmikor ellenben a rusnya unios szukaktol. Ronda agyhalott unios tehenekbol nem kerunk!
rajgy
2022. február 17. 18:08
No lám! Orbán Viktor az ARANYEMBER nyomdokán! Hiszen Nemes Levetinczi Tímár Mihány is Braziliával csinált (látszat)üzleteket, hogy elővehesse Ali Csorbadzsi kincseit. Na, ki fogja a gályán végezni, mint a Krisztyán Tódor? :) Az ellenzék nem alszik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!