Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A kereszténydemokrata politikusról valótlanságot állítottak.

„Pert nyertem a balliberális Mérce ellen, mert valótlanságot állítottak. Ez már persze nem kapott akkora figyelmet, mint az eredeti lejáratás” – írja a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookon.
A Mérce elismeri, hogy megsértették Hollik István jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát. „Sajnálatunkat fejezzük ki amiatt, hogy megsértettük Hollik István jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a 2021. január 19-én, Állam a pártban című cikkben

azt a valótlan tényt állítottuk, hogy Csóka-Szűcs János feljelentéséhez a gyulai polgármester Hollik Istvántól kért engedélyt,
és az ő utasítására tartóztatta le a rendőrség az ellenzéki aktivistát” – írják.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila
