„Kósa Lajostól megtudhattuk, hogy a magyar állam rendelkezik azzal a Pegasus-kémszoftverrel, amellyel többek között újságírókat is megfigyeltek. Azonban a Honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnökének beismerése után egymásnak ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy melyik szervezet szerezte be a megfigyelőprogramot” – írják a párt közleményében.
Hozzátették: „Mesterházy Attila, a Külügy bizottság alelnökeként kezdeményezi, hogy a testület hallgassa meg zárt ülés keretében az Információs Hivatal főigazgatóját, azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet játszott a szervezet vagy annak korábbi vezetője Czukor József a Pegasus-kémszoftver beszerzésében. A fideszes politikusok egymásnak is ellentmondó nyilatkozatai után