Noár végre találkozott Vidnyánszky Attilával

2021. október 01. 21:20

LIBE bizottság tényfeltáró küldöttsége a kulturális élet kapcsán Vidnyanszky Attila és Fischer Tibor mellett NoÁr-t hívta meg.

2021. október 01. 21:20
null

Magyarországra érkezett az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége, a LIBE Bizottság. Elsősorban a jogállami normák érvényesüléséről akartak tájékozódni. A „kultúra helyzete intézményi szinten” panelbeszélgetésre elhívták Áront is. A másik két meghívott fél Vidnyánszky Attila volt és Tibor Fischer, a Mathias Corvinus Collegium képviseletében – írta a színész Facebook posztjának bevezetőjében. 

„Magyarországon a kulturális térben is súlyosan csorbulnak a jogállami normák és az emberi jogok. Sajnos nem szakmai viták folynak, hanem ideológiai viták. Önök ezzel kapcsolatban sok mindent hallgattak végig pro és kontra a napokban. Ezért engedjék meg, hogy a személyes példámon keresztül meséljem el az intézményi szintű jogtalanságokat, emberi jogaink semmibevételét a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az SZFE történetén keresztül. Ez leképzi a hatalom arroganciáját és törvénytelenségét” – írja a színész és repper. 

Az SZFE-n végzett előadó először találkozik személyesen azzal a Vidnyánszky Attilával, akit aktivistaként többször élesen és személyeskedve támadt. Hosszú bejegyzésében többször Guy Verhgofstadtra hivatkozik, és összességében támadja a felsőoktatás szerkezetátalakítását. 

Fotó: NoÁr, Facebook

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. október 03. 11:13
A libe bizottság gittegylet voltát mi sem bizonyítja jobban, mint noár meghívogatása. Mert ki a faszom ez a noár? Hol számít és kinek? Mitől releváns hogy a kis csöki buksijában mit gondol? Ennyi erővel egy random tagot is megkérdezhettek volna a borharapó nevű krimóból, vagy Jolán nénit a takarítót.
zoles
2021. október 02. 22:35
Noár! Ebben a nagy diktatúrában melyik államilag támogatott magyar film castingján voltál?
mucsay
2021. október 02. 14:52
collector collector az tényleg nagyon jó. meg az under the frog is. a sztriptízklubbos óta viszont nem olvstam tőle semmit. mondjuk mástól se. :)
linkeloe
2021. október 02. 14:39
Ellenzéki , de zsét elrakja. Csak a szokásos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!