Füstbe ment százmilliók – Karácsony szponzorai nem erre számítottak

2021. október 14. 17:03

Rengeteg pénzt öltek Karácsony Gergely előválasztási kampányába. A főpolgármester szerint ez a több száz millió forint nem pénzkidobás, azt a politikát építette, amit az első fordulóban képviselt.

2021. október 14. 17:03
null
Nagy Gábor

„Az a pénz, amit elköltöttem az előválasztási kampányban, azt a politikát építette az első fordulóban, amit képviseltem. És most azért vagyok itt, hogy ezt a politikát, annak stafétáját átadjam valakinek, akiről tudom, hogy el is fog vele jutni a célba”reagált Karácsony Gergely múlt hét pénteken arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta: mennyit költött a miniszterelnök-jelölti kampányára; nem érzi úgy, hogy a kifizetett összeg kidobott pénznek számít visszalépését követően. Az ellenzéki városvezető leszögezte,

azonban konkrét számot nem volt hajlandó említeni.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Rejtélyes szponzorok

Amint arra Kerényi György, az MSZP korábbi kommunikációs igazgatója utalt a Szabad Európa felületén megjelent cikkben, „aki beletett több száz millió forintot Karácsony kampányába, az nem arra adta, hogy visszalépjen”. Hogy ki vagy kik lehetnek a főpolgármester szponzorai, nem derült ki az elemzéséből. Az viszont biztos, hogy a Párbeszéd társelnöke által is gründolt 99 Mozgalom Egyesület – amit a városvezető és Bajnai Gordon volt miniszterelnök háttérembere, Perjés Gábor jegyeztetett be június 22-én a bíróságon – jelentős összegekkel járult hozzá kampányához. Hogy ezt a szervezet milyen forrásokból tehette meg, szintén homály fedi.

Cikkünk közlése előtt kérdéseket tettünk fel a Főpolgármesteri Hivatalnak és a 99 Mozgalomnak. Arra szerettünk volna választ kapni, készült-e pontos pénzügyi kimutatás Karácsony Gergely előválasztási kampányáról; mekkora összeget költöttek a kormányfőjelölti kampányra; miből tudták finanszírozni a közösségi médiában megjelenő hirdetéseket, az utcai óriásplakátokat, szórólapokat, valamint egyéb kampányrendezvényket, mozgósító kampányokat. A 99 Mozgalom egy korábbi megkeresés kapcsán úgy reagált: „az egyesületeknek a nyilvánosság illetve az átláthatóság érdekében be kell számolniuk az adományok felhasználásáról a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 5. § 3) bekezdés szerint. Ez határidőre meg fog történni a 99 Mozgalom honlapján.”

Frissítés: Kérdéseinkre reagált a Fővárosi Önkormányzat. Mint írják, Karácsony Gergely kampányát és az előválasztást a 99 Mozgalom és a miniszterelnök-jelöltet támogató pártok finanszírozták. „A kampányköltéseket a törvényben előírt határidőig nyilvánosságra hozzuk, a jövő héten a 99 Mozgalom költései a mozgalom honlapján – szintén a jogszabályokban előírtaknak megfelelően – nyilvánosak lesznek” – teszik hozzá.

Repkedő kampánymilliók

Ahogy arról a Mandiner beszámolt, miközben Orbán Viktor egyetlen forintot sem költ közösségi oldalára, Karácsony az ellenzéki kormányfőjelöltek közül is kiemelkedő összegeket fordított profiljára. A Facebook-hirdetéstár adatai alapján 2019. április 15. és 2021. október 11. között

  • a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület 104 millió 518 ezer 386 forintot,
  • a Mindenki Budapestért Egyesület 15 millió 142 ezer 988 forintot,
  • Budapest Főváros Önkormányzata 2 millió 600 ezer 930 forintot,
  • a Párbeszéd Magyarországért pedig 22 millió 172 ezer 971 forintot szánt az oldalra.

Ez összességében 144 millió 477 ezer 818 forint, amelyből csak a kormányfőjelölti kampányra ment száztizennégy millió. Volt időszak, amikor a városvezető oldalának hirdetésére hetente több 10 milliót költöttek – szeptember 24. és október 11. között egészen pontosan 21 millió 509 ezer 598-at –, de ez a kampány Karácsony október 8-i kapitulációjával alább hagyott. Ennek ellenére a főpolgármester szabadságot vett ki, hogy elkísérje Márki-Zayt a kampányrendezvényeire.

A Facebook mellett a Google adatai szerint is a 99 Mozgalom dominált a Karácsony-féle hirdetéseknél. Mint az átláthatósági jelentés mutatja, a szervezet július óta 26 millió 460 ezer forintot fordított reklámokra.

A főpolgármester online imázsára tehát csak a Facebook és a Google adatai szerint 170 millió 937 ezer 818 forintot költöttek el.
Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Átláthatóság helyett becslések

Az online reklámok mellett Karácsony és a stábja több óriásplakát-kampányt is indított ebben az évben. A Magyar Hang ennek nyomán arról írt, a Nem adjuk a jövőnket! kampány ára 25 millió forint körül mozgott, ez hétszáz óriásplakátot, háromszáz City Lightot, valamint ezer B1-es posztert jelentett. Csakhogy a Nem adjuk a jövőnket! kampánynak több hulláma is volt, szeptember mellett októberben is frissítették a hirdetéseket.

Továbbá az általunk megkérdezett reklámszakértő szerint ez a 25 millió forint is alábecsült összeg lehet, mivel ma a piac 20 és 130 ezer forint közé teszi az óriásplakátok havi bérleti díját, Karácsony hirdetései pedig frekventált pontokon jelentek meg, így árajánlattól és kedvezményektől függően egy-egy plakáthely havi bérleti díja elérheti átlagosan a 80 ezret.

Hétszáz óriásplakátra vetítve ez viszont 56 millió forint,

és ebbe még nincs bekalkulálva a 99 Mozgalom által említett háromszáz City Light és az ezer B1-es poszter. Természetesen ez a hetvenezres összeg erősen árajánlatfüggő – fűzte hozzá a szakember –, ám piaci viszonyok között ennyi felületet nem lehet 25 millióért kibérelni egy hónapra. Megjegyzendő, az állami, kormányzati szereplők kötött árjegyzékkel hirdethetnek. Ezek listáját ITT lehet elérni.

Mennyi lehet a végösszeg?

Ugyan Karácsony Gergely pontos kampányköltéseit nehéz megállapítani – kontraktus hiányában nem tudni, mennyibe kerültek a nyomdai, szállítási költségek; mekkora haszonnal dolgozott, mennyi kedvezményt adott a reklámügynökség; továbbá az outdoor kampány és a mozgósítási kampányok költségei sem nyilvánosak –, azonban csak a főpolgármester online hirdetéseire közel 140 milliót költöttek el a támogatók, a bő két hónapnyi utcai hirdetésekre pedig száz millió feletti összeg is elmehetett.

Áfával számolva ez összesen akár 300 millió forintot is jelenthet – csak az előválasztási kampányban. És lehet, mi is alábecsültük a büdzsét.

Címlapkép: Facebook

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Daily
2021. október 15. 07:50
Ha Karácsony befektetői engedték hogy lemondjon a magyar RINO MZP részére akkor valószínű kártalanítja MZP befektetői háttere őket. Egy háttértelennel szóba sem állnának Karácsonyék nemhogy lemondjanak és kampányoljanak MZP javára.
Vidėken újrakezdő
2021. október 15. 07:42
"A főpolgármester szerint ez a több száz millió forint nem pénzkidobás" Ezt majd az dönti el, aki a pénzt adta. Fogsz még te csodálkozni! (miközben elásnak)
csabi57
2021. október 15. 04:52
Bocsánat, arra még senki nem gondolt, hogy a kerékpársportban szokásos az előmenő aki felfogja az ellen és menetszelet a befutásra kijelölt csapattárs előtt, ugyanazt a taktikát a politikában valahogy így lehet megvalósítani?
XTRO
2021. október 14. 23:25
Sokkal olcsóbb lett volna kilövetni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!