Kriptoszűzek simogatják a magyar vizslavalutát

Milliárdos vagyok. Mit milliárdos, multimilliárdos: valamivel több mint 217 ezer milliárd fölött diszponálok. Kissé árnyalja a képet, ha hozzáteszem, hogy nem euróban vagy dollárban, még csak nem is forintban, hanem egy viszonylag új magyar kriptovalutában, amely a Vizsla Inu névre hallgat. S hogy a sok-sok nulla ellenére jelen sorok írásakor az egész összesen körülbelül nyolcvan dollárt (mintegy 24 ezer forintot) ér. Bár ért már negyvenet meg száztízet is, mindezt három héten belül – de kezdjük a legelején!

A szélesebb közönség ingerküszöbét a kriptovaluták létezése 2017 táján üthette meg, amikor az első és legismertebb kriptovaluta, a Bitcoin árfolyama – ismét – rövid idő alatt sokszorosára ugrott, így aki időben jutott hozzá, óriásit kaszálhatott. A Bitcoint (BTC) közvetlenül a 2008-as amerikai bankválság után alapították, és éveken keresztül inkább csak mindenféle techőrültek játéka volt: a tranzakciók során is az egyszeri felhasználók videokártyáit használó kriptovalutát lehetett „bányászni”, illetve kereskedni is lehetett vele.

Lelkes kis- később hidegfejű nagybefektetők, illetve a pénzügyi rendszerek kárvallottjai is beszálltak, s előszeretettel használták például szervezett bűnözői körök is, elsősorban anonimitása miatt. De még azokban a kevésbé szerencsés történelmi fejlődésű országokban is népszerű volt, ahol az infláció és az ellátási gondok miatt a saját valutát kellett helyettesíteni valamivel. És persze divat is lett bányászni, adni-venni: egész Bitcoin-farmok létesültek, ahol videokártyák százait kötötték hálózatba, egyúttal elképesztő alkatrészhiányt is generálva a normál felhasználók körében, és komoly környezetszennyezést (meg néhol politikai botrányt) is okozva – de ez már egy, illetve több másik történet.

A lényeg, hogy a keresletnövekedéssel együtt a BTC árfolyama is, rapszodikus csapongások mellett, de folyamatosan növekedett. Míg tizenegy évvel ezelőtt a Floridában élő Hanyecz László programozó 10 ezer kriptopénzzel fizetett ki egy körülbelül 41 dolláros számlát az egyik első elfogadóhelyen, a Papa John’s pizzériában (ez volt az első kriptopénzes vásárlás a világon, 4 centes BTC-árfolyamon), a 2017-es kiugrásnál már 5500 dollárt (1 millió 650 ezer forintot) ért egyetlen BTC.

– egyszóval ha Hanyecz megtartotta (és aztán jókor eladta) volna a tízezer BTC-t, akkor – velem ellentétben – valódi multimilliárdos lehetne, de ez ugyancsak egy másik történet, ahogy azé a programozóé is, akinek egy apróbb munkáért kapott hétezer BTC-je ragadt ott egy pendrive-on, miután elfelejtette a jelszavát.

Nagy ugrás, nagy bukás

Mindenesetre a BTC sikere hamar újabb és újabb kriptopénzeket szült: jött az Ethereum és a Tether, aztán még ezernyi másik kriptovaluta, és értelemszerűen kialakult egy verseny is közöttük a befektetők pénzéért, a hangsúly pedig a marketingre tevődött át. Emellett a decentralizált kriptopénzhez decentralizált hírek is dukáltak, például internetes fórumokon szerveződő közösségekben terjedő információk. Ekkor születtek meg az úgynevezett mémcoinok, azok a kriptopénzek, amelyekben bizonyos nagyobb internetes fórumok – például a több százmilliós látogatottságú Reddit – spontán szerveződő közösségei fantáziát látnak. Ezek árfolyamait pedig sok kicsi összegű, folyamatos vásárlással egészen magasra képesek pumpálni. Ennek ereje mutatkozott meg az internetes mémek köréből ismert Doge (egy japán shiba inu fajtájú kutyára épülő mém) karakterére felhúzott, 2013-as megjelenésű DogeCoin pár hónappal ezelőtti esetében. Egy DOGE korábban centek töredékét érte, de a Reddites szobákban feltüzelt vásárló-felhasználók idén év elején poénból beszálltak, folyamatosan emelve az árfolyamot, beindult a Tesla-vezérigazgató Elon Musk, a DogeCoin jegyzett értéke pedig hetek alatt tízszeresére, 7 centről 70 centig ugrott.

Aztán ugyanilyen hirtelen beszakadt az egész, és meg sem állt 15-17 centig, hiszen a kriptovaluták árfolyama kizárólag az emberek bizalmán alapul, így egy rossz hír is elég lehet a bedöntésükhöz és a befektetők beletett vagyonának totális elértéktelenedéséhez (noha, ha azt nézzük, a jelen árfolyam még mindig két-háromszorosa a januárinak).

Nem véletlenül próbálnak a kriptovaluták fejlesztői valamiféle tartalmat is tenni a dolog mögé a puszta erőből vitt hurrámarketingen túl; ilyen lehet például a jótékonyság. Ebben az esetben a befektetők úgy fogják fel a dolgot, hogy jó célt szolgálnak azzal, hogy egy adott kriptovalutából vásárolnak, mert például a tranzakciós költségek (ilyen is van, ebben bezzeg hasonlítanak a hagyományos valutákhoz!) egy részét ilyesmire fordítják a fejlesztők. Meg persze ezzel is igyekeznek megkülönböztetni magukat azoktól a „shitcoinnak” is nevezett kriptovalutáktól, amelyet a fejlesztők kizárólag arra alapítottak, hogy minél több befektető pénzét bevonzzák, majd jókora haszonnal kivegyék a saját kezdeti befektetéseiket, ezzel egyúttal bedöntve az árfolyamot, és lényegében kifosztva a befektetőiket. Rengeteg ilyet látni, és az árfolyamgörbék kísértetiesen hasonlóak: nagy ugrás szinte nulláról, majd jókora, kiheverhetetlen zuhanás.

Valami kék, valami új

A divatos kutya (inu) tematika plusz jótékonykodás plusz valami jellegzetesen magyar dolog – ezek ötvözéséből született meg a Hungarian Vizsla Inu (HVI) 2021 június elején, amely mindezek mellett azon kevés kriptovaluták egyike lett, amelynél a fejlesztők – kezdetben négyen majd öten – névvel-arccal felvállalják magukat. Ismertebbé pedig akkor váltak, amikor három hétre rá

Mivel az anonimitás mellett maguk a tranzakciók teljesen átláthatóan követőek, az is látszott, hogy mit jelentett ez a gyakorlatban: volt, aki 100 dollárt reszkírozott meg, az árfolyam emelkedésével fokozatosan 5400-nyi HVI-t eladott, és még mindig maradt 9000 dollárnyi a számláján.

Ekkor döntöttünk úgy, hogy száraz interjú helyett résztvevő megfigyelést végzünk a HVI kapcsán; jómagam a kriptovalutás fizetésnél megszabott minimum 50 dollár, azaz kb. 15 ezer forint kacifántos, kétkörös átváltása után (amelynek minden lépésénél néhány dollár csak-csak ottragadt a különféle rendszerekben jutalékként) egy PancakeSwap nevű alkalmazáson keresztül vásároltam 416 ezer milliárd (!) HVI-t, és figyeltem az árfolyamot. Közben beléptem kétféle, azóta bőven ezres létszám fölé duzzadt HVI-Facebook-csoportba, meg „shitcoinos” egyéb fórumokat olvasgattam, majd némi felkészülés után beszéltem az egyik alapítóval is.

Fábián Sándor pedig a várt mézes-mázos válaszok helyett karakán őszinteséggel elmondta: az ötfős stáb munkájának nagy része tényleg nem más, mint marketing, és a sok-sok nulla sem szolgál más célt. „Egyrészt, hogy mindenki vizslamilliárdos lehessen, mert ez egyszerűen jó érzés. Emellett ez a trend is, rengeteg friss coin operál vele” – hozzátette, ugyanakkor utólag belátják, hogy így sokkal nehezebb számolni. A csapatban van egyébként blokklánc-szakértő etikus hacker, jogász és marketinges is, ugyancsak névvel-arccal.

– „főleg egyébként olyanoknál, akik maguk is befektetők – már csak plusz, mert az emberek így jobban elfogadják, hogy van értéke”, de az alapvető felhasználása továbbra is a befektetés, a nagy árfolyammozgások miatt „az egyszeri befektetőnél több lehetőséget kínál, mintha mondjuk az euró-forint árfolyam párszázalékos mozgásait próbálná valaki kihasználni”.

Jó, de hol a Lamborghinim?

Tény, ami tény, az elmúlt egy hónapban is jókorákat ugrált a Vizsla, amikor Fábiánnal beszéltem, éppen lejtmenetben volt, méghozzá szerinte azért, mert kiszállt néhány „bálna” – így hívják azokat, akiknek akár a korai bányászással vagy bevásárlással sikerült jókora mennyiségű kriptopénzre szert tenniük, aztán magas árfolyam mellett egyszer csak elkezdik realizálni a hasznukat, mint a HVI esetében egy száz dollárt befektetett ember, aki tízezer dolláronként veszegette ki aztán a pénzét, és rántott magával jó pár kisbefektetőt is. Egyébként „papírkezeknek” hívják azokat a pánikra hajlamos befektetőket, akik hirtelen döntéssel megválnak a befektetésüktől.

Márpedig a friss beszállókra jellemző viselkedés ez, és a HVI csapata éppen ilyen befektetőkre hajt.

– mondta el az alapító – ez egyébként a fórumokon is érződik, láthatóan a leggyakoribb kérés az, hogy mutassák meg lépésről lépésre a vásárlás menetét. „Ami fontos, az a hosszútávon való gondolkodás: azt semmiképpen sem szerettük volna, ami sok más új kriptovalutánál jellemző, hogy jönnek az amerikaiak, betesznek egy-kétezer dollárt, aztán tíz perccel később kérdezik a Telegram-csatornánkon, hogy hol a Lamborghinijük? Az ilyen inkább menjen kaszinózni, ne itt bolondítsa az árfolyamot. Mi elsősorban a kisbefektetőkre építünk, akik akár néhány dollárért vásárolnak, de hosszabb távon gondolkodnak” – fogalmazott Fábián. Persze a hosszútávot sem úgy kell elképzelni, mint más hagyományos szektorokban: mint mondja, ő pénzügyi befektetéseken dolgozott, „ott ez tíz évnél kezdődött, itt, a kriptovilágban ez néhány hónapot jelent.”

Jókor lenni jó helyen

Kérdés persze, ha már egyszer egy projekt kifutott ezerszeres hasznot – pontosabban a csúcson több mint tízezerszerest – van-e még benne kraft, vagy jön az elkerülhetetlen beszakadás. Fábián szerint éppen a hosszútávra való tervezés a stabilitás alapja. „Még mindig lassabban növekedünk, mint azok a coinok, ahol egy hét alatt ellőnek minden marketinget, gyorsan felfutnak, és a nagy ugrást nagy zuhanás követi, ami után az életben nem állnak fel újra. Ez szerintem a befektetők cserbenhagyása. Nálunk ennél egészségesebben mozog az árfolyam, egészséges a növekedés és a csökkenés is, de a papírkezek helyére is jön más”.

hiszen a 15 ezer holder (azaz tulajdonos) még annak a hazai, 300 ezres tömegnek is csak egyhúszada, aki amúgy már foglalkozott kriptovalutákkal; ambíciózus céljuk egyébként egymillió holder.

Ugyanakkor azt szeretné, ha a törzsbázis magyar maradna, mert „velük tudunk igazán jól kommunikálni, a vizslákon pedig helyben tudunk segíteni”. Mert a különféle üzleti – és némileg szerencsejátékos – logika mellett fontos szerepe van a jótékonyság érzetének is az egész tevékenység mögött. Ezért az eddigi adományok mellett most például utófinanszírozásos pályázatot írtak ki menhelyek számára (vagyis amazok pályázhatnak arra, hogy a Vizsla Inu csapata 100 ezer forintig bezárólag kifizet nekik valami szükséges holmit, tápot, egyebet, amit megvásároltak).

Az, hogy HVI-t venni olyan drága – nagyjából a reptéri valutaváltáshoz hasonló arány, 13 százalék eltűnik a váltásnál – részben emiatt van: a 13-ból 10 százalék a működési és marketingköltségeken felül hivatott fedezni a jótékony vonalat is: eszközök, tápok vásárlását kutyamenhelyeknek például. Igaz, ez utóbbit egyelőre az alapítók saját zsebből fedezik – már több menhelyre vittek nagyobb mennyiségű tápot például –, mert nem akarnak a befolyó 10 százalékokhoz nyúlni: az megy egyből az úgynevezett „market cap-be”. Ez azt jelenti, hogy ennyi valódi pénz szolgál fedezetéül a HVI-nek, a forgalomban lévő összegek tíz százaléka likvid valójában – bár ez ijesztően hangzik, Fábián hozzátette: a teljes képhez hozzátartozik, hogy az OTP-nél ugyanez az arány körülbelül nyolc százalék, a hasonló pályát befutó új kriptopénzeknél meg két-három.

A 13 százalékból a maradék 3 a holdereké: a HVI-t nem lehet „bányászni”, a tulajdonosok igazolják vissza a tranzakciókat, és kapnak ezért – tulajdonrészük arányában – némi HVI-t. Minél több a tranzakció, értelemszerűen annál többet.

Vállaltan hazai

A hangsúlyosan magyar vonal sem véletlen, a Vizsla mellett a Hungarian névvel: mint az alapító elmondta, a mémcoinok fő jellemzője a közösség ereje, és eddig a magyar fejlesztésűek inkább tagadták hovatartozásukat, semmint felvállalták, így óhatatlanul elestek honfitársaink plusz támogatásától; másrészt fontosnak tartja, hogy ha már a magyarok zöme kimaradt a Bitcoin szárnyalásából, aztán számos más kriptovalutáéból is, itt első beszállók lehessenek, így az esélyük is nagyobb legyen arra, hogy valóban profitálhassanak a Vizslából, amikor nemzetközi térre lép, és jön a szerinte valószínű újabb árfolyamugrás.

Éppen ezen dolgoznak most; szintén a – határon túli, vagy külföldön dolgozó – magyarok segítségével vennék be a Kárpát-medencét, mint elmondta, már el is kezdődtek az itteni sajtómegjelenések, s beszélgetésünk idején még csak tervben volt, de azóta el is indult egy Youtube-kampány török influencerekkel, akik „le merték írni, hogy garantálnak ötezer új holdert – kíváncsian várjuk, sikerül-e nekik” – fogalmazott Fábián.

Közben maguk a Facebook-csoportok is elkezdtek közösségként funkcionálni, már amennyire annak nevezhető egymással soha nem találkozott emberek ilyen csoportja; annak, hogy nem zuhant be ténylegesen az árfolyam, nagy szerepe lehetett annak a derűlátásnak, amit az itteni véleményvezérek képviseltek. „HODL!” – azaz tartani (az elgépelés szándékos, talán a Reddit-közösségekből származik), nem eladni, nem „papírkezűsködni”, sőt, amíg alacsony az árfolyam, vásárolni! – szólt a néha kincstárinak ható optimizmus; így azok is sokszor kitartottak, akik éppen a csúcson, tehát jó drágán vettek HVI-t, miután személyesen beszélgettek például azzal, aki korai befektetőként 250-szeres hasznot realizálhatott volna, mégsem vette ki a pénzét a HVI-ből, mert bízott abban, hogy bőven tud még felfelé futni az árfolyam.

Felfokozott izgalom

Persze, hogy ki hogy viselte a helyzetet, az a személyiségétől és a meglévő információitól is függött. A megfelelő információszerzés (avagy DYOR – „do your own research”, ahogy a kriptós fórumokon mondják) életbevágó, nemcsak a pénzügyi megtérülés tekintetében, hanem pszichológiai szempontból is. Ezt már Fendrik Bertalan pszichológustól tudtuk meg, aki kérdésünkre

illetve mentálhigiénés szempontokat is említett: ha ez az egész „problémákat okoz a mindennapi életvitelünkben, esetleg konfliktusokat generál a családtagokkal, akkor fontos hogy felismerjük, segítségre van szükségünk, és merjünk szakemberhez fordulni”.

Ugyanakkor sok múlik az ember személyiségén is, Fendrik Bertalan pedig – a tőzsdézők viselkedését vizsgáló szakirodalom alapján – három típust említett: a befektetőket, akik gazdasági és pénzügyi ismeretek birtokában, összetett portfólióval dolgoznak, hosszabb távon és kisebb kockázatvállalással; a szerencsejátékosok a másik véglet, az „érzelmi befektetők”, akik komolyabb ismeretek nélkül a trendeket lovagolják meg, a valamiből való kimaradás félelme, magas izgalmi állapot és stressz hatására a racionális gondolkodás helyett a félelem és a kapzsiság vezérli őket, szívesen kockáztatnak nagyot; s végül a spekulánsok, akik a két véglet között helyezkednek el, kockázatot vállalnak, bár annak világos tudatában teszik, hogy éppúgy bukhatnak, mint nyerhetnek. Egy biztos még a szakirodalom szerint: mindhárom karaktert erőteljesebb izgalomkeresés, kockázatvállalás és versenyszellem jellemzi őket, utóbbi két típusnál azonban már az érzelmi instabilitás és a magas kockázattűrés is bejátszik.

Zárójel: nekem pont szerencsém volt, mert a vásárlásom után pár nappal duplázódott az árfolyam, a HVI-k felének eladásával (lásd: félelem) ki tudtam venni az ötven induló dollárom, és csak „játékpénz” maradt bent; noha, ha az egészet bent tartottam volna, most nem ötven plusz nyolcvan, hanem kétszer nyolcvan dollárom lehetne (lásd: kapzsiság). De a kísérlet így is igen izgalmas maradt, és teljesen átélhetővé vált a „papírkezűség” pszichológiai háttere: amikor a „játékpénzem” értéke negyven dollár köré esett, bennem is megmozdult a menteni, ami menthető reflexe (lásd: megint félelem), gondolom, hogy az mit érezhetett, aki ténylegesen saját ötven vagy több dollárjával, ne adj’Isten olyan pénzével szállt be, ami hiányzik az otthoni kasszából, s esetleg pont akkor, amikor az árfolyam a csúcson volt.

Így áll most a dolog, egy erősebb megugrás, majd némi lejtmenet – simán ugrált vagy 20 százalékot az árfolyam egy nap.

Nem véletlenül hangzott el az említett fórumokon is a kissé közhelyesnek ható bölcsesség, amit Fendrik is megerősített:

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Mint Images / AFP