A Media1 birtokába került az előfizetőkhöz csütörtökön eljutó interjú, melyben Bodolai számos váddal illeti az Indextől tavaly nyáron távozókat – írja a portál, majd szemlézi Bodolai állításait.
Bodolai-interjú
Többek között azt állítja Bodolai László, hogy néhányan előre elkezdték összerakni a Telexet, valamint csak show volt a kamerák előtti látványos tömeges vonulás a felmondás kapcsán, továbbá Kárpáti Márton, az Index volt főszerkesztő-helyettese, a majdani Telex tulajdonosa már azelőtt távozott a laptól, hogy sor került Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátására, és akkor még Kárpáti azt hangoztatta, abbahagyja az újságírást, azért is kapott felmentéseket kötelezettségek alól – olvasható a media1.hu-n.
A lap beszámolójából kiderül, hogy Bodolai figyelmeztette Dull Szabolcsot, hogy amit tesz, azzal károkat csinál az Indexnek, de ő nem hallgatott rá, veszélyhelyzeti állásba kapcsolta a barométert és nem volt hajlandó visszaállítani később sem, ezzel rontva a cég helyzetét a reklámpiacon és az olvasók körében a megítélését.
„Jellemző történet: a barométert már kibillentették, de Dull még főszerkesztő volt, amikor odajött hozzám Kárpáti Marci, és azt mondta, hogy ő már családi okok miatt, nem akar újságírással foglalkozni, bontsuk fel közös megegyezéssel a szerződését. Megtettük. Utána meg ott ő lett a zászlóshajója szinte ennek a vonulásnak. Tudom, hogy amikor nagy látványosan nekiálltak kivonulni a szerkesztőségből, sokan azért voltak ott, hogy »tömeget alkossanak«, hiszen egy nappal korábban már felmondtak.