Ingyen Mészöly Miklós-köteteket oszt a diákoknak a Libri

2021. május 15. 20:02

Diákigazolvány felmutatásával kaphatják meg az író novelláskötetetét.

2021. május 15. 20:02
null

Idén száz éve született a huszadik század egyik legnagyobb magyar írója, Mészöly Miklós. Az évforduló alkalmából akciót hirdetett a Libri és a Jelenkor Kiadó: a könyvesboltokba betérő középiskolások, főiskolások, egyetemisták diákigazolványuk felmutatásával ingyen megkaphatják Mészöly Nem felelt meg neki című novelláskötetét – olvasható a Libri oldalán. Az ajánlat addig tart, amíg a 10 ezer kötet el nem fogy.

Mészöly Miklós Molnár Miklósként született Szekszárdon, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1944 őszén behívták frontszolgálatra, és Észak-Poroszországba vitték, ahonnan kalandos úton szökött vissza Magyarországra. Hazatérése után közellátási felügyelőként alkalmazták, majd lapszerkesztő, később szabadfoglalkozású író lett. 1949-ben házasodott össze Polcz Alaine-nel, akivel hullámvölgyekkel teli kapcsolatuk ellenére több mint ötven át voltak társak.

Legismertebb művei: Az atléta halála (1966), a Saulus (1968), a Film (1976) és a Családáradás (1995) című regények, valamint a Jelentés öt egérről (1967) című novelláskötet, de írt esszét, drámát, verset, mesét és publicisztikákat is.

Életművét végigkíséri az elbeszélői technika tökéletesítésének vágya, aminek nagyszerű példái a születésének 100. évfordulójára összeállított, Nem felelt meg neki címet viselő novelláskönyvben szereplő történetek is.

Győrffy Ákosnak a Mandineren megjelent Mészöly Miklós-megemlékezését ezen a linken olvashatják.

MTI Fotó: Hadusovszky Péter
 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Finale*
2021. május 18. 18:09
Anyam balladat tancol : ) 14 evesen talaltam ra erre a versre es azonnal meg is tanultam.
Welszibard
2021. május 15. 21:54
Mészöly Miklóssal is ugyanaz a kisajátítási harc történik a magyar irodalmi életben, min annak idején Adyval és József Attilával. A Wikipédia életrajzírói a legfontosabbnak azt tartották, hogy Mészöly 1993-ban aláírta a baloldali kötődésű "Demokratikus Kartát", melyet a Magyarországra visszatért Hegedűs Zsuzsa, Farkasházy Tivadar, Konrád György, stb. alapított, hogy "tegyenek a gyűlölet ellen". (Ugyanez a baloldali elit jött vissza az SZFE harcokban is 2020-ban, tehát még nincs vége a hatalmi harcnak). A "gyülölet" az SZDSZ szerint az lett volna, hogy az Antall kormány megkísérelte a Rádió és az MTV régi gárdáját lecserélni, mivel a taxis sztrájk alatt bebizonyosodott, hogy az SZDSZ puccsot akart. A "tisztogatás" nem sikerült Antalléknak, mivel az összes akkori médium még a régi nómenklatúra kezében volt és hihetetlen erejű az ellentámadásuk. Következett az Irószövetség kettészakítása (1997), meglepő módon Mészöly maradt a régiben, majd 2001-ban meghalt. Utolsó éveiben már az alzheimer kórral küzdött, így teljesen visszavonultan és kiábrándulva vette tudomásul, hogy az irodalmi életet is megmérgezte a politikai hatalomért való harc. A megalapított "Mészöly Egyesületben" Kukorelly Endre, Nádas Péter, Eszterházy, újabban (az Olaszországba "emigrált" Péterffy Gergely is) és mások egy másik Mészölyt próbálnakhangsúlyozni, mint ami valójában Mészöly volt: elhomályosulnak a magyar tradíciókhoz való kötődései, amit Mészöly állandóan hangsúlyozott az egyetemesség mellett.
matykox
2021. május 15. 21:51
Nem tudom, ki írta ezt a trehány szöveget, de átolvashatta volna, mielőtt ezt így kiadja a kezéből. Hiányzó állítmány és intimpistáskodó, de helytelenül használt metafora (hegy-völgy!) elég elkedvetlenítő egy stílusművészt dícsérni tetsző íráshoz ...
yanoo
2021. május 15. 20:43
Kedvelem a regényeit. Jó ötlet ingyen adni, hátha egy-két diák fogékony lesz a szépirodalomra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!