Upor László: Mi, akik otthagytuk az SZFE-t, az egzisztenciánkat kockáztatjuk

2021. február 26. 07:13

A volt rektorhelyettes úgy fogalmazott, hogy házmesteri állást keres.

2021. február 26. 07:13
null

„Augusztus 31-én azt mondtam az Ódry Színpadon tartott sajtótájékoztatón, hogy megpróbáltuk volna videójátékos formában feldolgozni az eltelt félévet, de hamar rájöttünk, hogy ez csak akkor lehet érdekes és érvényes, ha minden csomópontnál van legalább két lehetőség, ha megvan a minimális esély, hogy ne minden csak úgy történhessen, ahogy a játék tervezője elgondolta” – fogalmazott Upor László a Népszava nyomtatott verziójának a Színház Online beszámolója alapján.

„De a játéktervező a mi esetünkben egyetlen ponton sem volt hajlandó módosítani a terveit a másik fél véleményének figyelembevételével” – jegyezte meg Upor László. A volt rektorhelyettes elmondta: ebben a szemeszterben nem vitt saját osztályt, ahol pedig tanít, abban egyezett meg az osztályfőnökkel, hogy az egyhónapos felmondási ideje alatt sűrítve megtartja az egész szemeszterre vonatkozó óráit. Vannak olyan tanítványai is, akik passziváltatták a most indult félévüket, velük máshol folytatja majd. „Én pedig keresek házmesteri állást. Mi, akik felmondtunk, nemcsak az elmúlt tanítással teli évtizedeket hagyjuk ott, hanem az egzisztenciánkat is kockáztatjuk. Senki se gondolja, hogy mostantól az egyesülettől húzunk havi fizetést” – tette hozzá.

Kép forrása: Upor László Facebook-oldala

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ksara
2021. március 01. 15:45
Majd Jákob vesz nektek párizsit.
Porkoláb Zsuzsa
2021. február 28. 11:27
Őt állítsd szembe, mit itt írok ezzel: Vidnyánszky értelmes, okos és művelt, ÉS HŐS, MINT ANNO RÁKÓCZI FERENC, VAGY SZÉCHENYI, ILL. MIKSZÁTHI NAGYSÁG, ő igazi jó magyar lélek és nem elzüllött SZFE RAJONGÓ. DE BALLIB, MEG LEZÜLLŐDŐ SZFE ROSSZ IRÁNYT VESZ, MERT EZT MEGLÁTTA ISTENÜNK, KI ŐKET KEVÉSNEK LÁTTA ÉS LEVÁLTOTTA. EZÉRT KELL VIDNYÁNSZKY, PALKOVICS, SZARKA ÉS TÖBB ERŐS JELLEMEK EREJE, MERT ERKÖLCS NÉLKÜL ÉL E NÉP EGY KISEBB/NAGYOBB! RÉSZE, KIKRE RÁFÉRT EZ. MI SZERETÜNK VEZETŐINKRE FELNÉZNI, KIRE NEM NÉZHETÜNK FEL, MINT ŐRÁJUK. Ő testalkata telt, ezt kifogásolod régen megholt/jó szfe tanára? A HAZA NEM LETT ELADVA, MINT BALLIB VEZÉRED ELADTA VOLNA. Ezért ne élj magyar, hogy rosszul dönts, míg él magyar, e fán lesz SZÉP gyümölcs, de míg SZFE meglesz mentve, ez lesz férges gyümölcs e haza fáján. HÁLA EZÉRT, HOGY VAN REMÉNY!
KBA98
2021. február 27. 11:33
így első blikkre nem sok mindenre vagy alkalmas
Akitlosz
2021. február 26. 17:02
Kimondani a nyilvánvalót nem bölcsesség, hanem felesleges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!