Szarka Gábor az SZFE-ről: Megmagyarázhatatlan gyűlölettel találtuk szembe magunkat

2021. február 09. 09:34

Az SZFE kancellára volt az Index Kibeszélő című műsorának vendége, ahol Pikó András akciójára reagálva elmondta, hogy kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni.

2021. február 09. 09:34
null

Szarka Gábor elsőként arról beszélt, hogy a modellváltás ellen egyetlen egyetem se tiltakozott ennyire, mint az SZFE – írta meg a Színház Online. A kancellár úgy látja, az átalakulás egy „rugalmasabb konstrukciót, jóval megemelt költségvetést, több lehetőséget, új campust, számos előnyt hozott” és „az egyetem vezetése sokkal gyorsabban, sokkal flottabbul tud megvalósulni mint egy állami egyetemen”.

A költségvetés volt szerinte az SZFE „leggyengébb láncszeme” és „most könnyebben tudnak fejleszteni”, mint korábban. A Freeszfe Egyesületről szólva úgy fogalmazott: az, aki tovább szeretné vinni a hallgatóit, mint mester, jobb körülmények között megteheti az SZFE-n. Szerinte nem ők „borítottak egyezséget”, ugyanakkor sok sikert kíván az újonnan megalakult egyesületnek és nem látja problémának azt, hogy kettészakadt az SZFE csapata. „Jobban örültem volna, ha mindenki elfér ezen az egyetemen, de ezzel nem mindenki van így” – tette hozzá Szarka Gábor.

A kancellár elmondta: „az elvi lehetősége sem volt meg az együttműködésnek vagy a párbeszédnek”, pedig ezt fontosnak tartotta volna, szerinte „egy teljesen értelmetlen, személytelen, blokádos konfliktus alakult ki”. Amióta bejutottak és elkezdődött a megújulás, több személyes találkozó történt, de vannak tanárok, akik a mai napig nem reagáltak a megkeresésükre. „Itt emberek eleve azt a képet alkották másokról azáltal, hogy nem álltak velük szóba, hogy alkalmatlanok, senkik. Olyan gyűlölettel találtuk magunkat szembe, ami értelmetlen és megmagyarázhatatlan” – mondta Szarka Gábor.

„Minden a hallgatók által jogosan felrótt sérelmet vagy félelmet szerintem korrektül kezeltünk” – nyilatkozta a kancellár, aki súgy gondolja, nem érdemes visszatekerni az idő kerekét. „Ha most el tudnánkk indítani egy jó félévet és nem kezdődik valami értelmetlen dolog elölről, akkor úgy gondolom, érdemes lenne húzni egy vonalat és lezárni mindent, ami korábban történt az ő részükről is és a mi részünkről is és egy jó egyetemet építeni” – magyarázta Szarka Gábor.

Kitüntetést csak köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni

Arról is beszélt, nem érdemes „szekértáborozni”, mert szó sincs ideológiai átalakulásról, hiszen Vidnyánszky Attila vagy Rátóti Zoltán nem politikusok vagy pártfunkcionáriusok. Úgy látja, az új oktatók érkezésével csak színesedhet a kép. „Ezzel mi a gond? (…) Miért probléma, hogy Koltai Lajos is tanítani fog?” – vetette fel Szarka.

A kérdésre, miként érintette, hogy Józsefvárosi Becsületkeresztjét visszavenné Pikó András polgármester, úgy vélekedett: ez egy rossz precedens. „Ha ezt követjük, akkor Magyarországon nem maradnak kitüntetettek, mert az egyik kurzus el fogja venni a másik kitüntetettjeitől az elismeréseit, amit talán csak köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni”. Arra való tekintettel, hogy Józsefváros az átalakításokkal “csak nyer”, Szarka Gábor ezt nem is látja igazságosnak – írta meg a Színház Online.

(Színház Online)

Fotó/Ficsor Márton

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. február 10. 00:10
Szarka Gábor, már a rendszerváltásban megérezte az erőt. Bal oldal helyett már az é.apja jobbra állt. Azóta nem felejtette el, hol lakik jóisten, aki őt vezeti, megáldja. Az ő lelke és szíve nem az szfe ellen ment, hanem a hazáját védte. Őt kitüntetni kell, nem alázni, senkiházi.nyikhaj.csirkefogó szfe.nek. Összefogott ballib vezérrel szfe maradék vezérkar, így lett zeneiskolai-tanszék-szfe-ből. Oda vissza fognak szivárogni régi tanáraik. Ez a jövő, ha így marad. SÁTÁN SE TÉVED, CSAK HAZUDIK, DE ISTEN TÉVEDHETETLENNÉ TETTE SZARKA MUNKÁIT, MERT Ő NEM BOTTAL VERT, SZEMMEL SE. Ő jó erő, benne megfér az egész hitrendszer és evangélium, ő isteni figura, mint Kazinczy Ferenc, vagy mint Vidnyánszky, aki inkább Mikszáth típusú vezér.
zsoltkom2
2021. február 09. 21:32
Szarka Gábor a lottyadt amőba, aki mindenkihez felveszi az alakját... illeszkedik. "A sajtóban gyakran csak gépesített lövész ezredesként emlegetett Szarka 2010-ben a kormányzati karrier reményében lépett ki a Magyar Honvédség kötelékéből. A 2010-es Fidesz-győzelem után honvédelmi miniszternek kinevezett Hende Csabának ugyanis szüksége volt egy megbízható emberre, aki belülről ismeri a katonaságot. Szarka őrnagyként a Gyurcsány-kormány idején került a Honvédelmi Minisztérium környékére, 2006-ban lett a haderőtervezési főosztály főtisztje. Miután Hende bizalmasa lett, megkapta a Honvédelmi Minisztériumban a kabinetfőnöki posztot. Az egykor az MDF-ben politizáló miniszter döntésében közrejátszhatott az is, hogy Szarka édesapja is benne volt a rendszerváltás utáni első kormányzati gárdában. Szarka István, az MDF-es Antall-kormány ipari minisztériumában volt a hadiipari hivatal vezetője." https://bit.ly/2MNAKQ1
Nyugati Ádám
2021. február 09. 19:41
Szarka Gábor az SZFE ügyben úriember módján nyilatkozott. A másik oldal megnyilvánulásai a hübrisz túlcsordulásának termékei. Tudjuk, mert az arcunkba vágták, hogy van 5000 értelmiségi akik nélkül Magyarországon nem lehet politikát csinálni. Kérdés, hogy valóban van-e 5000. A másik kérdés, hogy milyen transzparens politikai a céljai vannak ennek az 5000-nek. Mert az nem politikai cél, hogy jól akarnak élni, megmérettetés helyett a zsűriben akarnak örökre szóló bérelt helyet maguknak. Amivel én eddig találkoztam az 5000 értelmiségi politikai teljesítményeiből, az nem hagyott túl sok nyomot bennem. Ha ez az 5000 az SZDSZ tagja vagy támogatója volt, akkor Magyarország nagy bajban van. Ha az SZFE eddigi vezetői és támogatói ebből az 5000-ből verbuválódtak, akkor semmi csodálkozni való nincs abban, ami az intézmény körüli mesterséges hisztéria keltési kísérlet címén zajlott. A nagy média hátszél ellenére a cirkusz a magyarság túlnyomó többségében nem hagyott néhány héten túl megmaradó nyomot. Az említett 5000-be nem tartozó, szerintem az 5000 többszörösét kitevő értelmiségiek körében az értelmetlen gyűlölet keltés, a cél és gondolat nélküli fenyegetőzés is inkább visszatetszést keltett mint együttérzést. Én csak a megvezetett hallgatókat sajnálom. Bizonyosra veszem, hogy közülük sokan csak sodródtak a bolsevik forgatókönyv szerint zajló eseményekkel. Az is valószínű, hogy az új tanári kartól több és jobb oktatást és kevesebb megalázást kapnak majd mint az eddigitől
mucsay
2021. február 09. 19:33
ezek tényleg meglepődtek. ennyire fogalmatlanok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!