– fejtette ki. Kiemelte ugyanakkor, hogy a korábbi időszakokkal ellentétben „ma már nem vagyunk fegyvertelenek”, Magyarországon ugyanis ötféle oltás is rendelkezésre áll, amelyeket nagyon intenzív programban juttatnak el a lakossághoz.
Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak
Müller Cecília közölte, hogy az oltások beadását még inkább fokozni szeretnék, mivel az első adag vakcina után is jelentős fokú védettség alakul ki, amelynek köszönhetően megakadályozhatók a súlyos szövődmények és a halálesetek. Az operatív törzs, az oltási munkacsoport és a szakmai grémiumok is azon dolgoznak, hogy minél több embernek lehetővé tegyék az oltás felvételét – tette hozzá. Hangsúlyozta, az elmúlt héten folytatott szakmai egyeztetések eredményeként újra javasolta, hogy a járvány elleni védekezést irányítók feltétlenül kapják meg a védőoltást. Müller Cecília kiemelte, hogy az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljelenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is.