Fekete-Győr András és a Momentum két szakpolitikusa egy pénteki háttérbeszélgetésen a Momentum „kormányváltás utáni” terveiről beszélt. A pártelnök egy Kövér Lászlónak tulajdonított szállóigével magyarázta, hogy miért fontos ez: „Kormányon voltunk, nem hatalmon” – mondta a jelenlegi házelnök, miután 2002-ben leváltották az első Orbán-kormányt.
Fekete-Győr szerint ebben a tekintetben már teljesen más a helyzet, mint 2010 előtt volt: a NER nem csak az államba betonozta be magát, hanem a gazdaság leuralásán keresztül egy hatékony mélyállamot is kiépített – vélekedett, majd kijelentette, hogy szerinte „a magyar államot és a magyar gazdasági életet is újra kell szervezni a kormányváltás után, mindkét fronton előre kell nyomulni, hogyha a jelenlegi ellenzék nem csak kormányon akar lenni, hanem hatalmon is”.