Kocsis Máté: A járvány elleni védekezés nem politikai kérdés

2021. február 22. 16:46

A fideszes politikus teljesen érthetetlennek nevezte a baloldal oltásellenes, konzultációellenes kampányát.

2021. február 22. 16:46
null

Kocsis Máté Facebook-oldalán is közzétette videóját, amelyhez azt írta: itt a járvány harmadik hulláma. „Ezt a baloldal is tudja, mégsem szavazza meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását” – fűzte hozzá. 

A videóban kiemelte: „a legrosszabb álmainkban sem került elő, hogy a valóság elhozhatja mindennapjainkba a harmadik hullámot, de ez mégis megtörtént. Így van Európa-szerte, így van Magyarországon is. A vírus senkit nem engedett el” – mondta.    

A fideszes politikus teljesen érthetetlennek nevezte a baloldal oltásellenes, konzultációellenes kampányát,

továbbá azt is, amit a veszélyhelyzet meghosszabbítása kapcsán kommunikálnak. Kocsis Máté szerint azzal, hogy nem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását és a hétfői plenáris ülésen tárgyalt javaslatot, azzal nyugodtan bevallhatják a saját szavazóiknak is, hogy ha rajtuk múlna, nem lenne ágazati bértámogatás.    

A nem szavazatuk a hitelmoratórium eltörlését is jelenti, az adó- és járulékcsökkentés eltörlését, a bérleti díj elengedésének megszüntetését. Eltörölnék a háziorvosi béremeléseket, az otthonfelújítási támogatást, de megszűnne a védekezés valamennyi szabálya is – mondta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra szólította fel a baloldalt: fejezzék be az oltásellenes kampányukat.

(MTI)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2021. február 22. 19:24
AZ ELLENSÉGKÉNT VISELKEDŐ UNDORÍTÓ ELLENZÉK EZT NEM TUDJA FELFOGNI.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!