Boltokat nyitna a kormány azokban a falvakban, ahol most nincsenek

2021. február 06. 14:09

Az elképzelés a Magyar falu program által biztosított 45 milliárd forintból valósulna meg.

2021. február 06. 14:09

Valamennyi településen biztosítaná a kormány a napi fogyasztású élelmiszerek, mindennapos alapcikkek helyi beszerzését a Magyar falu programban nemrég meghirdetett, 45 milliárd forintos pályázat támogatásaiból. Az új és a meglévő üzleteket szolgáltató központokká alakítanák át postával, patikával – vázolta a terveket a Magyar Nemzetnek az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke.

Zs. Szőke Zoltán a lapnak elmondta, hogy ma nagyjából háromszáz hazai kistelepülésen nincs semmilyen alapvető bolt, így ahhoz, hogy a lakosok a friss fogyasztási cikkeket, élelmiszereket megvásárolhassák, a falujuktól távolabb kell menniük. Ezzel együtt mintegy 2400 olyan település van, ahol kétezernél kevesebben élnek, innen pályázhatnak a meglévő kisboltok a támogatásra.    „Összesen körülbelül másfél millió embert érinthetnek a 45 milliárdos keretből támogatott fejlesztések. Nagy lehetőség ez a vidéki boltosoknak: már sokan érdeklődtek, de mindenki várja a részletszabályokat, a rendelet egy-két héten belül megjelenhet” – fűzte hozzá a kereskedelmi lánc elnöke.   

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

Zs. Szőke Zoltán arról is beszélt, hogy az elképzelések szerint a pályázaton elnyerhető támogatásokból egyrészt az ellátatlan településeken új üzletek épülnének és újranyithatnak a korábban bezárt egységek. A kereskedők kérhetnek pénzt a jelenleg is működő boltok korszerűsítésére is, például jelentősebb energiahatékonysági beruházásokra, de a modernebb berendezés, a költségtakarékos működés megteremtése is a támogatandó célok között lehet.   

A szakember kiemelte: az egyik legjelentősebb újítás az lesz, hogy az átalakított boltok a jövőben nem csupán önálló élelmiszer-kereskedelmi egységként kapcsolódnak be a falvak életébe. A beruházásokkal olyan közösségi tereket, szolgáltató központokat alakítanak ki az épületekben, amelyek találkozási pontok lehetnek, és ahol más közszolgáltatások is elérhetők lesznek.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2021. február 06. 22:38
Nagyon helyes! Már csak a felvásárló hálózatot kéne visszaállítani, amit az internáci csürhe vaskézzel vert szét. Rögtön lenne termelési kedv és szerény megélhetés.
Válasz erre
5
1
Belakiss
2021. február 06. 21:43
Lesz jó kis koszos Coop-bolt.
Válasz erre
3
6
zara
2021. február 06. 19:34
nem a kormány dolga...
Válasz erre
3
6
jánosbácsi
2021. február 06. 19:30
Tíz év kellett ahhoz, hogy rájönnek arra, hogy emberek élnek embertelen körülmények között.
Válasz erre
2
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!