Balog Zoltán szerint világméretű ideológiai küzdelem zajlik, és ebben a küzdelemben a globalista ideológia először csak kigúnyolja, majd semmibe veszi a keresztény hitet, aztán megszégyeníti a hit képviselőit, a végén pedig – ahogy a világban sok helyen – fizikai értelemben is üldözni kezdik őket.
„Nem szabad elveszíteni a bátorságunkat, nemet kell mondani a keresztényellenes ideológiákra és arra is, amikor a korszellem nevében meg akarják hamisítani a kereszténységet”.
Kitért arra: a bátorság mellett alázatra van szükség. „Az ember nagy kísértése, hogy önmagát tételezze mindenben, amit csinál, de nekünk megadatott a lehetőség, hogy ne önmagunkat tegyük az első helyre. Az egyházban alapszabály, hogy mindig túl kell mutasson rajtunk, amit teszünk”.