Hozzátette többek között: „Nem a tao eltörlése a baj, a tao a színházépületekben és sportcsarnokokban űzött szórakoztatóipar anyagi apoteózisát jelentette, a művészet oldalágon kapta a maradékot. A baj az, hogy ezt a torz rendszert nem így kellett volna megszüntetni, mert ezzel lepadlóztatták a magánszínházakat, elvéve sok kolléga kenyerét. (…) A törvény célja nem művészeti, hanem művészetpolitikai, mégpedig az egész előadóművészet ideológiai és ízlésbeli egységesítése, az előadóművészet autonómiájának csorbítása, majd országos megszüntetése. Mindez a szakma kihagyásával.”
Mácsai Pál az azóta lezajlott igazgatói pályázatokról is beszélt: „mindenhol a kiszámítható változatlanságot választották, mert a hatalom az új törvény szellemében pénzügyileg megzsarolta az elvben független önkormányzatokat”, “kíváncsi, újító művész alig kerülhet helyzetbe”.
„A velejéig lelketlen SZFE-ügyben is, a hallgatók és tanáraik tántoríthatatlansága mellett az volt a legszebb, amikor a politikába beleszédült igazgatók társulatainak színészei is sorra álltak a hallgatók és az oktatók igazsága mellé. Nagyon is vigasztaló, hogy ennek a szakmai minőségérzéknek és tisztességnek az eltüntetéséhez a NER kultúrpolitikája kevés” – fejtette ki a direktor. Mácsai Pál szerint a döntéshozókat bántja a kíváncsiság, a kritikai attitűd, a függetlenség, a be nem hódolás, a nem félés, röviden a szabadság” – írta meg a Színház Online.